“Maradj egészséges, közlekedj biztonságosan!”A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai a főtéren várták az érdeklődőket az Autómentes Nap alkalmából. Az immár 20 éves European Mobility Week – Európai Mobilitás Hét –keretein belül Kecskemét főterén rendezték meg 2021. szeptember 19-én az Autómentes Nap-ot, melynek eseményeit a „Maradj egészséges, közlekedj biztonságosan!” jelmondat kísérte végig. Több éves sikeres együttműködés alapján a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának szakelőadói környezetvédelemmel, egészséges életmóddal, közlekedéssel kapcsolatos játékos foglalkozásokat tartottak. Bozóné Soós Marianna címzetes r. alezredes és Pestiné Zélity Brigitta címzetes r. őrnagy a bűnmegelőzési és áldozatvédelmi tanácsokat kisgyermekeknek színezős, rajzos formában, a nagyobbaknak a korosztályuknak megfelelő speciális feladatokkal, felnőttek számára pedig nehezített fejtörők segítségével közvetítették. Az érdeklődők találkozhattak a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács által biztosított Mobil Bűnmegelőzési Centrum elnevezésű, speciális prevenciós célokat szolgáló járművel, ahol az eredményesen működő OVI-ZSARU, DADA és ELLEN-SZER gyermek- és ifjúságvédelmi programokról tájékozódhattak. A biztonság megőrzése, erősítése céljából szervezett programok iránt érdeklődők a „BikeSafe” kerékpár-regisztráció segítségével gondoskodhattak arról, hogy biciklijük mindig biztonságban legyen.
Kérjük, fogadják meg a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának tanácsait:
Forrás: police.hu Kapcsolódó képek |
menu