menu

  • 2021.09.23.

SZÍVÜNK NAPJA – a Szív Világnapja

Szeretettel várnak minden érdeklődőt a hagyományos Szívünk Napja rendezvényen, idén új helyszínen, a Bács-Kiskun Megyei Oktatókórház udvarán.

Időpont: 2021. szeptember 26-án, vasárnap, 10.00 órától

Helyszín: Bács-Kiskun Megyei Oktatókórház, 6000 Kecskemét, Nyíri út 38.
HOTEL ÉPÜLET ÉS ÚJ ÉPÜLET KÖZÖTTI FEDETT TÉREN

Bejárat a Nyíri úti főbejárat felől

A kecskeméti rendezvény fő szervezője:
A Bács-Kiskun Megyei Kórházért Alapítvány és az Alapítvány a Szívbetegekért a Szívinfarktus megelőzésére.

A rendezvény célja és programja:
A Szív Világszövetsége (WHF) kezdeményezésére 2000 óta a világon mindenütt egyszerre rendezik meg a Szívünk Napját, melyhez hazánk az első évtől kezdve csatlakozott. A Magyar Kardiológusok Társasága minden évben szeptember végén, a Szívünk Napján hívja fel a figyelmet a szív és érrendszeri megbetegedések kiemelkedő gyakoriságára, a mindennapi életben is megvalósítható megelőzési módszerekre. A szív és érrendszeri betegségek több áldozatot szednek Magyarországon, mint valamennyi más betegség, baleset és más halálok együttesen. A szív és érrendszeri betegségek jelentős része megelőzhető, elsősorban egészségesebb életmóddal, valamint rendszeres szűrővizsgálatokkal. A Szívünk Napján az életmódváltást szeretnék népszerűsíteni – több mozgást, a dohányzás elhagyását, egészségesebb táplálkozást – hitelesen, megalapozottan, közérthetően.

További információ az országos programról: Szívünk Napja – SZÍVÜNK NAPJA 2021

A program 2021. szeptember 26-án, vasárnap 10.00 órától 12.00 óráig tart Kecskeméten

 

PROGRAM

10.00 óra Megnyitó – Dr. Nagy András PhD osztályvezető főorvos
I.sz. Belgyógyászat – Kardiológiai Osztály

11.00 óra Közös torna – a kórház gyógytornász munkatársa vezetésével

Az esemény ideje alatt

  •  ingyenes vérnyomás-, vércukorszint-, koleszterin-, testzsír- mérés
  • életmód- és diétás tanácsadás

Kapcsolódó képek