menu

  • 2021.10.25.

Fergeteges vígjáték debütált a Kelemen László Kamaraszínházban

Október 22-én mutatta be a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház Szerednyey Béla rendezésében az 1×3 néha 4 című vígjátékot.

A Kelemen László Kamaraszínházban telt ház előtt játszották először az 1×3 néha 4 című vígjátékot Járai Máté, Fazakas Géza és Ferencz Bálint főszereplésével.

Ray Cooney és Tony Hilton, a klasszikus angol vígjátékhagyomány kiemelkedő alakjainak történetében a dúsgazdag, de már idős, vélt és ráerőltetett betegségekkel küzdő Jonathan Hardcastle komoly összeget szándékozik egy volt üzlettársa fiának, Billynek ajándékozni azzal az egy feltétellel, hogy a fiún kívül ne legyen más örökös a láthatáron. Billy és „festői ügyvédje” éppen akkor jelennek meg, amikor a Hardcastle-rezidencián egy születésnapi összejövetel készülődik, mely alkalom ezúttal nem szűkölködik meglepetésekben. Bár a családi hadszíntér önmagában is katasztrófaövezet, ezen az estén még eszeveszettebb ámokfutás indul a szóban forgó pénzösszegért. Mindenki mozgásba lendül, hiszen a leleményesség nem ismer se lehetetlent, se tréfát; nem úgy, mint a darab szerzői.

Az angol vígjátékok dúskálnak helyzetkomikumokban – egy igazán mozgalmas darab az 1×3 néha 4 is, tele félreértésekkel, keveredésekkel, ami a színészektől rendkívüli koncentrációt és maximális pontosságot követel, a nézők számára viszont garantált, hogy egy pillanatra sem hagyják majd lankadni a figyelmüket és a nevetőizmaikat.

Szerednyey Béla rendező behatóan ismeri a műfajt és magát a darabot is, ő maga több évadon keresztül bújt már Charlie szerepébe a Madách Színházban, Szente Vajk rendezésében.

Ebben az előadásban mutatkozott be a kecskeméti közönség előtt a 125 éves Kecskeméti Nemzeti Színház több új társulati tagja és vendégművésze is: Járai Máté, Horváth Alexandra, Jankovics Anna, Koller Krisztián és Varga Zoltán.

A díszletet Rákay Tamás, a jelmezeket Kovács Yvette Alida tervezte.

Ray Cooney engedélyét a Film Rights Ltd. (UK) és a Hofra Kft. közvetítette. www.hofra.hu

Galéria elérhető ITT.

 

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház

 

Kapcsolódó képek