Megkezdődött a Kőszívű próbafolyamata a Kecskeméti Nemzeti SzínházbanAugusztus 23-án, az évadnyitó társulati ülés után rögvest útjára indult az évad első bemutatójának próbafolyamata, ekkor tartotta ugyanis a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház a Kőszívű olvasópróbáját. Jókai Mór regényének musicaladaptációját a teátrum főrendezője, Szente Vajk viszi színpadra. A három Baradlay fiú, Ödön, Richárd és Jenő, valamint édesanyjuk fordulatos, izgalmas és meseszép története látványos musicalként repít minket vissza az 1848/49-es forradalom és szabadságharc viharos időszakába. A tavalyi évad a nagyszínházban az Elisabeth musicallel indult. Szente Vajk hangsúlyozta, ez kiváló döntésnek bizonyult, ezért álmodtak meg az idei évad kezdetére is hasonló koncepciót Cseke Péter direktor úrral. „Egy ilyen grandiózus zenei produkcióval rendkívüli energiákhoz jut az egész társulat, és ennek szellemében tud megkezdődni az évad” – fogalmazott. Elárulta, első vállalásra szinte lehetetlen küldetésnek tűnt a hosszú és szerteágazó cselekményt színre vinni, ám az alkotók úgy érezték, a 19. századi romantikus realizmus kiváló táptalaja lehet a zenés színháznak. „A romantikában, az érzelmek világában egyszerűen szól a zene, és ez nagyon erőssé tud tenni egy ilyen művet. A zenének köszönhetően a musical egészen más energiákat mutat a regényhez képest” – tette hozzá Szente Vajk. „A magyar és világirodalomban egyaránt ismert művek közül talán a Kőszívű ember fiai történetben mutatkoznak meg leginkább a mindannyiunk életében leggyakrabban tapasztalt érzelmek, a szeretet és a gyűlölet legszerteágazóbb formái: az anyai, testvéri, plátói, elsöprő, holtig tartó és hazaszeretet, valamint a féltékenység, a bosszú és a vágyakozó gyűlölet. Vészterhes időben íródott műről beszélünk, amely erőteljesen szól magáról az emberről, sőt véleményünk szerint a kőszívű és nem kőszívű emberek harcáról” – fejtette ki az író-rendező. Hozzátette: a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon már bemutatott produkció hatalmas sikert aratott a nyáron, és bár ezúttal a helyszín, a színészek, valamint a méretek eltérőek lesznek, az alkotótársak, a lelkesedés és a várt siker nem különbözik. Az évad első nagyszínházi bemutatójában ismét találkozhat a kecskeméti közönség Polyák Lillával, aki Märcz Fruzsinával kettőzésben alakítja Baradlayné Máriát, a kőszívű férj végakaratával szembeforduló feleséget. A Baradlay fiúkat Orth Péter, Koltai-Nagy Balázs, valamint Juhász Levente/Mechle Christian formálja meg. A további szerepekben Adorjáni Bálint, Bori Réka, Danyi Judit, Kovács Gyopár, Horváth Alexandra, Varga-Huszti Máté, Sirkó László, Koller Krisztián, Pál Attila és Varga Zoltán látható. Az elmúlt évadban látott Elisabeth és Cirkuszhercegnő szuperprodukciókhoz hasonlóan grandiózus előadásban a Kecskeméti Nemzeti Színház teljes ének- és zenekara, valamint balett-tagozata közreműködik. A Juhász Levente, Szente Vajk és Galambos Attila nevével fémjelzett darab október 7-én debütál a nagyszínházban, a 4+1-es felnőtt bérlet első bemutatójaként. Bérletek már 10.500 forinttól kaphatók a Kecskeméti Nemzeti Színház jegypénztáraiban. Fotós: ifj. Háry Péter Kapcsolódó képek |
menu