Varázslatos utazás az álmok világába– zenés mesejáték debütált a Kecskeméti Nemzeti Színházban A magyar gyermekirodalom egyik legmeghatározóbb alakja, Csukás István szívmelengető történetét, az Utazás a szempillám mögött című zenés mesejátékot mutatta be szerda délután a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház. Kicsik és nagyok szíve egyszerre dobbant, amikor a nagyszínpadon Sipos Imre kezei által megelevenedett a nagybetűs csoda. Még a januári bezárást megelőzően elindult az Utazás a szempillám mögött című mesejáték próbafolyamata, a kényszerű leállás miatt azonban csak most tartotta meg a bemutatót a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház. Sipos Imre rendező a próbafolyamat elején úgy fogalmazott: „Bízom benne, hogy sikerül majd valódi csodát vetítenünk a gyerekek felé.” A csoda február 8-án délután elevenedett meg a nagyszínpadon, méghozzá egy lélegzetelállító, álomszerű környezetben. Sipos Imrének nem titkolt célja volt, hogy a realisztikus tértől minél inkább eltávolodjanak, s a történet egy az egyben egy varázslatos közegbe, az álmok világába kalauzolja el a nézőket. Csukás István meséi rendszerint lehetőséget is nyújtanak az efféle kalandozásokra, még ha a történet egy teljesen hétköznapi szituációból indul is ki. Az Utazás a szempillám mögött egy Gabi nevű gyermekről szól, aki hőn szeretett üveggolyója keresésére indul álmában, útja során pedig izgalmas, élményekkel teli kalandokba keveredik, s olyan társakra lel, akik ideig-óráig segítik őt eligazodni az álmok és az élet útvesztőiben. Ő maga és mi is csak menet közben jövünk rá, hogy a megjelenő karakterek vajon kik lehetnek a gyermek életében. Egyesekre rögtön ráismerünk, másokat csak hasonlítani tudunk valakihez, néhányuknál pedig csupán a gyermeki fantázia tör utat. Csupa hozzá hasonló, életből elvett, ámde fiktív karakterrel találkozhatunk a történet során. „Kimondva vagy kimondatlanul: mi felnőttek is a mesékben élünk. Szeretjük, ha elvarázsolnak minket, szeretjük, ha tisztán és szépen fogalmaznak az élet nagy kérdéseiről. Jobbára a modern kor alakította ki azt a felfogást, hogy a mese a gyerekeké, de hiba lenne a műfajt beskatulyázni egyetlen korosztályra” – hangsúlyozta Sipos Imre, aki szerint a mese éppúgy elkerülhetetlen része a felnőttek életének, mint a gyerekekének. „Csukás István nagyszerű költő és csodálatos meseíró volt, aki imádta a gyerekeket. Különleges rálátása volt a gyermeki világra, képes volt látni az ő szemükkel. Az Utazás a szempillám mögött című darabjában az a legizgalmasabb, hogy nem didaktikusan mesél. Nem úgy tanít, hogy elmondja, mit gondolj, hanem felvázol helyzeteket, kapcsolatokat és lehetőségeket. Úgy vezet, hogy észre sem veszed, hogy fogja a kezedet. Meghagyja számodra azt az örömet, hogy te magad fedezd fel, miről is szól a történet” – tette hozzá a rendező, aki vallja: a mesében a csoda nem megúszható. Sipos Imre varázslatos mesejátékának főszereplői: Kovács Gyopár, Varga-Huszti Máté, Csapó Virág, Danyi Judit, Lakatos Máté, Körtvélyessy Zsolt és Varga Zoltán. Az Utazás a szempillám mögött február 8-tól megtekinthető a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház nagyszínpadán.
Figyelmeztetés! A darab során vibráló fényhatásokat (stroboszkópot) használnak.
Kapcsolódó képek |
menu