Az állatvédelem közös ügyünkA felelős állattartás, az állatok ellen elkövetett bűncselekmények és a megelőzés fontossága is témája volt annak a szakmai konferenciának, amelyet a rendőrség Teve utcai székházában tartottak 2023. április 5-én. Az állatvédelem napjaink egyik fontos társadalmi kérdésköre, ennek érdekében a jelenleg hatályos szabályozás egészét áthatja a „jó gazda gondosságának” vezérelve. Alapító szervezetként az Országos Rendőr-főkapitányság is aláírta azt az etikai szándéknyilatkozatot 2021. október 4-én – az Állatok Világnapján-, amelyben a rendőrség vállalja, hogy a felelős állattartás és az állatbántalmazás elleni fellépés szükségességét képviseli tevékenysége során. 2022-ben az orvhalászat és az orvvadászat száma csökkent, míg az állatkínzás, a tiltott állatviadal szervezése, a veszélyes állat, illetve eb tartásával kapcsolatos kötelezettség megszegése bűncselekmények száma emelkedett az előző évhez képest. Ugyanakkor a nyomozás eredményességéről elmondható, hogy mind a tiltott állatviadal szervezése, mind a veszélyes állat, illetve eb tartásával kapcsolatos kötelezettség megszegése esetében az eredményességi mutató 100 %-os volt. A rendőrség elkötelezett abban, hogy határozottan lépjen fel, ezeket a bűncselekményeket megakadályozza és felderítse annak érdekében, hogy a bűnelkövetőket felelősségre vonhassák. Az állatvédelem a rendőrség kiemelt bűnmegelőzési feladata volt az elmúlt évben, ami tovább folytatódik 2023-ban is. A bűnmegelőzési szakemberek – a gyermekektől az idős korosztályig- az életkori sajátosságoknak megfelelő üzenetekkel és módszerekkel hívják fel a figyelmet a téma fontosságára. A rendőrök 2022-ben országosan közel 1000 tájékoztató előadást szerveztek, a közösségi médiában figyelemfelhívó kampányokkal, videókkal, a lakossági kitelepülések során pedig személyesen hangsúlyozták a felelős állattartás jelentőségét, és az egyik legfőbb üzenetet, miszerint az állatok érezni, szenvedni, örülni képes élőlények. Az ORFK Bűnmegelőzési Osztály szervezésében a rendőrség Teve utcai épületében 2023. április 5-én közel száz szakember részvételével tartottak állatvédelmi konferenciát. Az előadásokon szó esett a magyar állatvédelem helyzetéről, az állatokkal szemben elkövetett bűncselekményekről, a hatósági állatorvosokkal történő együttműködésről és fontos megállapítások hangoztak el a bűnmegelőzés lehetőségeiről is. A tanácskozáson részt vett Ovádi Péter, az Igazságügyi Minisztérium Állatvédelmi Cselekvési Terv Kidolgozásáért és Végrehajtásáért felelős kormánybiztosa is. Beszédében elmondta, hogy az Országgyűlés 2021 év végén szigorította a Büntető Törvénykönyv egyes állatvédelmi tárgyú rendelkezéseit. A jogalkotó elsődleges célja volt, hogy az állami fellépés hatékonyabb és következetesebb legyen az állatkínzókkal szemben, hiszen az állatok bántalmazásának megakadályozása közös társadalmi érdekünk. Ebben a munkában mindig is nagymértékben számítottak a rendőrségre, hiszen a nyomozó hatóság áll szoros kapcsolatban a lakossággal, bűnfelderítési tevékenységük megkérdőjelezhetetlenül az első helyen szerepel az állatvédelem területén is. Az országjáráson tapasztaltak is azt bizonyítják, hogy az állatvédelmi tárgyú eljárások akkor működnek a legmegfelelőbben, ha az érintett hatóságok, önkormányzatok és civilek is kölcsönösen együttműködnek az állatok jólléte érdekében. A rendőrséggel több fórumon is közös munkát folytatnak, napi rendszerességgel osztják meg egymással meglátásaikat és javaslataikat, a szakmai programokon és továbbképzéseken is támogatják egymás tevékenységét. A Nemzeti Állatvédelmi Tanács ülésein rendszeresen megvitatják a rendőrséget érintő legfontosabb kérdéseket, és kivétel nélkül azon dolgoznak, hogy megtalálják a leghatékonyabb megoldásokat. Ebben nagy segítségükre lesz az állam által létrehozott Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány is, hiszen a februárban nyilvántartásba vett szervezet tevékenysége kiterjed az állatvédelem népszerűsítését célzó tudományos és oktatási tevékenység ösztönzésére, képzési programok kidolgozására és koordinálására is. A kormánybiztos megköszönte a rendőrség munkáját, elmondta, hogy a 2022-es évre vonatkozó rendőrségi statisztikai adatok is alátámasztják, hogy okkal számíthatnak a nyomozó hatóság elkötelezett munkájára az állatvédelem területén. A minisztérium a továbbiakban is azon dolgozik az érintett szervekkel, hatóságokkal, hogy a felmerülő kihívásokra hatékony és átfogó intézkedésekkel reagáljon. Forrás: police.hu Kapcsolódó képek |
menu