10. Színházi Olimpia a Kecskeméti Nemzeti SzínházbanA világ legnagyobb színházi eseményéhez csatlakozott a Kecskeméti Nemzeti Színház Grandiózus show-val, varázslatos előadásokkal, ötvennyolc ország közreműködésével indult útjára a 10. Színházi Olimpia, amelyhez a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház két előadás befogadásával csatlakozott: áprilisban a Koponyánk, körülbelül című drámai látlelet a Jászai Mari-díjas Kálló Béla rendezésében látható Kecskeméten, míg májusban az Újvidéki Színház az Anna Kareninával invitálja a nézőket egy érzelmi utazásra. „Ekkora méretű színházi rendezvény Magyarországon még nem volt, idén biztosak lehetünk benne, hogy ez lesz a világ legjelentősebb színházi eseménye” – festette le a 10. Színházi Olimpia jelentőségét beszédében Vidnyánszky Attila, a rendezvény művészeti vezetője a sajtótájékoztató keretében, amikor is kiderült, mire számíthatunk a húsvéttól Szent Iván éjjeléig tartó eseményen. Ötvennyolc ország képviselői érkeznek Magyarországra, akik négyszáz társulattal, hétszázötven produkcióval és közel hétezer-ötszáz résztvevővel vesznek részt a rendezvényen. Az április 15-ei grandiózus megnyitó csupán a kezdet lesz, ezen túl koncertek sorozata, számos köré épülő rendezvény és fesztivál, továbbá Magyarországon keveset vagy sosem látott előadások kísérik útján a 10. Színházi Olimpiát. A Nemzeti Színházban tartott sajtótájékoztatón Cseke Péter igazgató is részt vett, az esemény végén pedig hivatalos keretek között át is vette az olimpia zászlaját. „Egy igazán kivételes programsorozat a Színházi Olimpia, amelynek 2023-ban hazánk a házigazdája. Ez az esemény összehozza a világ színjátszását egy olyan műfajban, ahol látszólag áthidalhatatlanok a nyelvi korlátok. Mégis, immár tizedik alkalommal gyűlnek össze a társulatok a legkülönfélébb országokból, mert a köztünk lévő hasonlóságok sokkal erősebbek, mint a különbségek. Valójában egyetlen cél vezérel minden színpadra lépőt: hatni a közönségre. Megtiszteltetés számunkra, hogy 2023-ban a Kecskeméti Nemzeti Színház is befogadó színháza ennek az eseménynek, tehát részt vehetünk ebben a nagyszerű kezdeményezésben. Örömmel várjuk a nézőket az előadásokra! Legyünk közösen résztvevői ennek a világeseménynek!” – fogalmazott a direktor a sajtótájékoztatót követően. A Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház két előadást is otthonába fogad: április 25-én a Divine Comedy Company – Isteni Színjáték Társulat érkezik a Ruszt József Stúdiószínházba, akik egy magán rendkívül nagy súlyt hordozó, mégis az életnek fricskát mutató komikummal telt történetet mesélnek el. A Koponyánk, körülbelül című előadást Kálló Béla Jászai Mari-díjas színész-rendező vitte színre Karinthy Frigyes jól ismert műve, az Utazás a koponyám körül nyomán. Bővebben az előadásról ITT olvashat. A Kálló Bélával készült interjú ITT olvasható.
A rendezvény keretein belül Tolsztoj örökéletű mesterműve, az Anna Karenina is megelevenedik, ráadásul a Kecskeméti Nemzeti Színház nagyszínpadán, május 23-án, az Újvidéki Színház előadásában. A darabról a címszereplőt alakító Fülöp Tímea elárulta: a Dejan Projkovski rendezésében látható produkció egy mélységes, őszinte, emberi előadás, amely kifejezetten a karakterek legbelső érzelmi folyamatait mutatja be. A Fülöp Tímeával készült interjú ITT olvasható: A 10. Színházi Olimpia keretein belül látható előadásokra a jegyértékesítés elkezdődött. Online és személyesen, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház jegypénztáraiban is van lehetőség a jegyvásárlásra. A Színházi Olimpiáról bővebben a https://szinhaz.org/ felületén tájékozódhatnak. Kapcsolódó képek |
menu