menu

  • 2023.06.12.

Évadzáró társulati ülést tartott a Kecskeméti Nemzeti Színház

Véget ért a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház 126. évada, amely során a teátrum közel 300 előadást játszott százezer nézőnek, akik rendre vastapssal jutalmazták a produkciókat.

Az évadzáró társulati ülésen Cseke Péter igazgató úr köszöntötte a társulat tagjait, háláját kifejezve, hogy ebben a nehézségekkel tarkított évadban is professzionális munkát végzett a színház mind a 175 művésze, munkatársa.

“Köszönöm a mögöttünk álló évadot a művészeknek, balett-, zene-, énekkari művészeknek, a művészeti ügykezelésnek, a szervezésnek, a nézőtéri kollégáknak, az összes tárnak, technikai és műszaki személyzetnek, a gazdasági osztálynak, a műhelyeknek, minden dolgozónak. Köszönöm, hogy áldozatos munkával végig helytálltatok, és ebben a nehéz időszakban nagy sikerrel, telt házakkal játszottunk” – kezdte beszédét a Kossuth-díjas színigazgató.

A társulat a Kőszívű című musicallel nyitotta 2022/23-as évadát Szente Vajk rendezésében, és a produkció azóta az 50. jubileumi előadását is megünnepelhette, ami egy vidéki teátrum életében igazán különleges pillanat. Az évad többi bemutatója ugyancsak igazi közönségsiker lett, nemcsak a nagyszínházban, hanem a Kelemen László Kamaraszínházban és a Ruszt József Stúdiószínházban is folyamatosan telt házzal futottak az előadások: a Kököjszi és Bobojsza, a Tombol az erény, az Egy hónap falun, A miniszter félrelép, az Utazás a szempillám mögött, a Hattyú, A telefon, a Macbeth és a Luxemburg grófja.

Sikeres évadot zárt a Kecskemét City Balett, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház tánctagozata. Mindamellett, hogy a színház repertoárján futó musicalekben és operettekben napról napra elkápráztatják a közönséget, egy külföldi vendégszerepléssel és két önálló táncszínházi előadással is büszkélkedhettek. A Nemzeti Táncszínházzal közös LOTUS Projekt továbbra is vonzotta a balett iránt érdeklődő nézőket. A Hattyú bemutató pedig a klasszikus balettmese átdolgozásaként kelt életre a Kelemen László Kamaraszínház színpadán nagy sikert aratva a nézők körében.

Cseke Péter kiemelte, mennyire hálás a hűséges nézőknek, akik folyamatos lelkesedéssel látogatják a kecskeméti színházat, így annak ellenére is csodálatos nézőszámmal zárhatták az évadot, hogy a nehéz gazdasági helyzet miatt egy hónap bezárásra és több bemutató elhalasztására, elhagyására kényszerült a teátrum.

A hagyományokhoz hűen az évadzáró társulati ülésen több díjat is átadtak: a társulat szavazatai alapján a 2022/23-as évad embere Taraczközy Zoltán Magyar Teátrum-díjas tárvezető hangosító lett, míg a Látó Ricsi Emlékdíjat Kovács Levente orgonaművész vihette haza. Emellett két új örökös tagot is avattak: Cseke Péter igazgató urat, valamint Ba Éva súgót.

Cseke Péter igazgató az évad állami díjazottjairól is megemlékezett. „Az elmúlt években nagyon magasra tettünk a lécet és rendre hatalmas díjesőnek örülhettünk színházunkban. Az idei év sem alakult másként, rendkívül boldog vagyok, hogy társulatunk számos tagjának munkáját az állam kitűntetéssel honorálta” – emelte ki a direktor. Szeptemberben Junior Prima Díjat kapott Koltai-Nagy Balázs színművész, a március 15-ei állami ünnepünkön Magyarország Érdemes Művésze elismerésben részesült Szente Vajk, a teátrum főrendezője, Jászai Mari-díjat vehetett át Fazakas Géza színművész, Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozata kitüntetés kapott Rimóczi Erika gazdasági vezető, Magyar Ezüst Érdemkereszt polgári tagozata kitüntetést vehetett át Galambos Attila irodalmi vezető, valamint Magyar Bronz Érdemkereszt polgári tagozata kitüntetéssel gazdagodott Tóth Kata dramaturg.

Az idén ötvenedik jubileumát ünneplő Sirkó László színművész Kecskemét Kultúrájáért Díjat kapott a városban hosszú ideje aktívan működő kulturális tevékenységéért.

A Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház balett-tagozatának (Kecskemét City Balett) vezető táncművésze, Szőllősi Krisztina érdemelte ki az évad legjobb táncművésze kitüntetést modern-kortárs kategóriában a Magyar Táncművészek Szövetségétől a tánc világnapján.

A teátrum társulati tagjainak munkáját idén nem csupán országon belül, hanem nemzetközi szinten is többszörösen elismerték. A Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház zenei tagozatának két művésze is bejutott a legjobbak közé a weimari 24. nemzetközi zeneszerzőversenyen. Iván Sára karmester, korrepetitor kamarazene kategóriában a második helyen, Kovács Levente orgonaművész pedig akuzmatikus zene kategóriában a harmadik helyen végzett.

A színház részt vett továbbá az Európai Hulladékcsökkentési Hét programjában, a társulat számára ugyanis kiemelten fontos, hogy aktívan cselekedjünk egy fenntarthatóbb jövő érdekében. A gazdálkodó szervezetek kategóriában országos második helyezést ért el Sárdi Barbara marketingvezető projektje, akit Märcz Fruzsina színművész aktív részvétellel, Bertalan Henriett jelmezraktáros pedig a maradék jelmez-anyagokból készült színházi relikviák elkészítésével segített. A dublini nemzetközi díjátadón az akció kategóriájában az első helyezést érte el.

Az évadzáró társulati ülésen évértékelő beszédet mondott Cseke Péter mellett Szente Vajk főrendező, illetve a Kecskeméti Nemzeti Színház tagozatvezetői is. Mindannyian egyetértettek abban, hogy a kecskeméti társulat fáradhatatlanul és folyamatosan a száz százalék felett teljesítve tette a dolgát a 2022/23-as évadban is, hogy méltó legyen a Petőfi Sándortól kölcsönzött mottóhoz: “A színpad célja nagy, A színpad célja szent.”.

A 2023/24-es évadban társulati tagként üdvözölhetik a nézők Kovács Lehelt, Mechle Christiant, Venczli Zórát – akiket vendégművészként már jól ismer a kecskeméti publikum -, valamint Sipos Áront.

Bár Cseke Péter igazgató úr kellemes nyarat kívánt társulatának, a munka nem áll meg a színházban: A telefon egy horvátországi fesztiválra, Dubrovnikba utazik, a Tombol az erény a nyár folyamán még látható Mórahalmon, Szigligeten, Szarvason és Debrecenben, az Elisabeth a Szegedi Szabadtéri Színpadra kapott meghívást, míg a Luxemburg grófja a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon vendégszerepel. A teátrum falai közt már javában zajlanak a következő évad bemutatóinak próbafolyamatai is, ezek közül elsőként majd Cseke Péter rendezésében Az Ég tartja a Földet című musical lesz látható, rendhagyó módon előbb a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon, majd szeptember 21-től Kecskeméten.

A 2023/24-es évadban műsoron marad: A miniszter félrelép, a Luxemburg grófja, az Elisabeth, a Kököjszi és Bobojsza, valamint a Tigris és hiéna.

A vasárnap esti Együtt a Művészetért Díjátadó Gálán kívül még várják programok a színházbarátokat a nyár folyamán, Kecskeméten: június 24-én, a Múzeumok Éjszakáján többek közt kulisszajárással készül a színház, Tóth Kata dramaturg vezetésével pedig ismét megörvendeztetik a gyermekeket több nyári táborral is.

Több szeptemberi előadásra a napokban megindul a jegyértékesítés a Kecskeméti Nemzeti Színház jegypénztáraiban és online, emellett javában tart a bérletezési időszak a következő évadra.

kecskemetinemzeti.hu

Kapcsolódó képek