menu

  • 2023.06.23.

Együttműködési megállapodást írt alá a Kecskeméti Nemzeti és az NJE

Együttműködési megállapodást írt alá a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház és a Neumann János Egyetem.

Ennek keretén belül a színház különböző kedvezményeket biztosít az Egyetem dolgozói és hallgatói számára egyaránt, míg az egyetem népszerűsíti a produkciókat.

A Szín-ház-tűz-néző kurzus keretein belül szemeszterenként 15 hallgató kap lehetőséget, hogy színházértő nézővé válhasson, az előadásokat követően ugyanis Tóth Kata dramaturggal beszélgethetnek az aktuális darabról, annak rendezői koncepciójáról, irodalmi, történelmi hátteréről, értelmezési lehetőségeiről.

Mindkét intézmény hisz abban, hogy az Egyetemen és a Színházban egyaránt kiemelt jelentősége van az edukáció és szórakozás kiegyenlített jelenlétének. A teátrum épp ezért partnerként tekint a város egyetemére. Fontos számukra a jelenleg fiatal felnőtt generáció, hiszen ők jelentik a kultúrafogyasztó közönség következő bázisát, ezért igyekeznek őket a kedvezmények mellett exkluzív programokkal színházba csábítani.

Az egyetem részéről Dr. Sági Norberta oktatási rektorhelyettes, a színház részéről pedig Cseke Péter igazgató úr írta alá a megállapodást 2023 júniusában.

Az itt aláírt együttműködési megállapodás az elmúlt évben megkezdett közös munka kiteljesedése, amelynek során az egyetem hallgatói már megtekinthettek több előadást, részt vehetettek közös szakmai beszélgetéseken, valamint kulisszajáráson.

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház

 

Kapcsolódó képek