menu

  • 2023.07.20.

Negyedik alkalommal indult útjára a Varázstáska Akció

Több mint 200 családnak szeretnének idén is segítséget nyújtani az iskolakezdéshez a Varázstáska Jótékonysági Akcióval. Negyedik alkalommal indul útjára városi segítséggel az akció. 2020-ban szervezték az elsőt.

A Kecskeméti Varázstáska jótékonysági akció célja, hogy segítsen a rászorulóknak, különösen a nehéz helyzetben lévő családoknak és gyermekeknek. A jótékonysági akciók keretében adományokat gyűjtenek, amelyeket csomagokba állítanak össze. Ezek a csomagok élelmiszereket, ruhákat, tisztítószereket és más alapvető szükségleteket tartalmaznak.

Nagyon fontos az esélyegyenlőség kérdésköre és ezt szeretnék a Varásztáska Akcióval is hangsúlyozni a szervezők, mondta el a helyszínen Szemereyné Pataki Klaudia polgármester. Hozzátette, a civil szervezetek segítségével és a vállalkozók támogatásával közösen ez az akció valóban széles körű összefogással jön létre.
A gyűjtőpontokon önkéntesek segítik majd az adakozókat. A Hírös Fiatalok Egyesületénél lehet még jelentkezni, hiszen várják önkéntesek jelentkezését.

Idén újdonság, hogy a valóban jó állapotú tanszereket, taneszközöket is fel lehet ajánlani.

A polgármester köszönetet mondott a Malom Központnak is, akik a kezdeményezés elindítói, ötletgazdái.

Rácz József, a Malom Bevásárló Központot üzemeltető kft. ügyvezetője kiemelte, jó látni, hogy évről évre a központ nem csak egy jó helyszín, de sikeresen érik el az embereket saját csatornáikon keresztül is a jótékonysági akció üzenetével.

A sajtótájékoztatót követően az első ajándékok is bekerültek a gyűjtőládákba. A Kecskeméti Sportiskola fiataljai voltak az első civilek, akik ajándékaikkal telepakoltak egy dobozt.

 

A varázstáskáról

A Varázstáska jótékonysági tanszergyűjtő akciót 2020-ban indította útjára az önkormányzat több civil szervezet együttműködésével. Az elmúlt 3 akcióban évente 4 és 6 millió Ft közötti adományok gyűltek össze, és minden évben közel 250 gyermeknek biztosították az iskolakezdéshez szükséges tanszereket.

Ebben évről évre együttműködő partnerek még: Nyugdíjasok Klubjainak Megyei Jogú Városi Szövetsége, Trendalelke Vállalkozónői Közösség

A Kecskeméti Varázstáska jótékonysági akció a helyi közösség támogatásának és összefogásának kiváló példája. A célja, hogy enyhítse a nehéz körülmények között élők terheit, különösen a gyermeket nevelő szülőkét. Az akció idén is azokat a családokat és személyeket célozza, akiknek nehézségeik vannak a mindennapi alapvető szükségleteik kielégítésében.

Az idei évben július 17. és augusztus 19. között zajlik a gyűjtés 6 gyűjtőponton:

• Auchan Áruház

• Firka papír-írószer (Árpád krt. 2.)

• Malom Központ

• Mindkét kecskeméti Tesco Áruház

• Family Market Áruház (Szolnoki út 35/E. nagykereskedelmi áruház és a Széchenyi sétány 5. szám alatti üzleteivel)

A sajtótájékoztatón jelen voltak:.
Az önkormányzat részéről:
– Szemereyné Pataki Klaudia polgármester és Engert Jakabné alpolgármester,
Az együttműködő szervezetek képviselői és az akció támogatói:
– Rácz József, a Malom Központot üzemeltető Mill Partner Ingatlanhasznosító Kft. ügyvezetője,
– Fritz Ágnes, a Kecskeméti Junior Sport Nonprofit Kft. szakmai igazgatója,
– Szabóné Kis Éva, az E-KECSAP (Együtt a Kecskeméti Családokért Közhasznú Alapítvány) elnöke,
– Varga Ildikó, a Hírös Fiatalok Egyesületének alelnöke,
– Golovics Mónika, az Egyedülálló Szülők Klubja Kecskemét klubvezetője.

Forrás: hiros.hu

Kapcsolódó képek