“Az Ég tartja Kecskemétet” – reflektorfényben Szent ErzsébetHivatalosan is megnyitotta nagyszínházi évadát a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház szeptember 22-én, Az Ég tartja a Földet – Erzsébet, a szerelem szentje című musicallel. A darab a hit, a belső szépség, a szellem és a lélek találkozását dolgozza fel. „Az igazi és legfőbb erőssége a Kecskeméti Nemzeti Színháznak, hogy fantasztikus színészek vagytok! A közönség ebből talán csak annyit lát, hogy az előadás csodálatos, de valójában ez egy kiváló társulat, kivételes színészi képességekkel, gyönyörű hangokkal” – hangsúlyozta Cseke Péter, a teátrum igazgatója, az Árpád-házi Szent Erzsébet életéről szóló előadás rendezője, a díszbemutató után. Mint fogalmazott, az alkotók számára óriási öröm, hogy végre Kecskemétre is eljuthatott ez a nagy utat bejárt musical, korábban ugyanis Budapesten, más szereposztásban már látható volt, szeptember elsején és másodikán pedig – vendégekkel kiegészülve – a kecskeméti társulattal mutatkozott be a Margitszigeti Színházban. Zsuffa Tünde, a regény írója felidézte a közös munka első pillanatait. „Szikora Róbertnek már tizenkét éve nagy álma, hogy musical formájában mutathassa meg Szent Erzsébet történetét. Most látta elérkezettnek az időt, így felkért a szövegkönyv megírására. Jeleztem felé, hogy mivel én nem vagyok színházi ember, legfeljebb egy regényt tudok belőle írni. Kellett is néhány hónap, mire beadtam a derekam. A pandémia nagy hatással volt rám, érzékennyé tett engem, így azt éreztem, itt az ideje, hogy kilépjek egy kicsit az írói komfortzónámból” – mondta, majd hozzátette: először a kor ragadta meg, a címszereplőre csak később kezdett el fókuszálni. „Egyre inkább megismertem és ezzel együtt megkedveltem őt. Egy hús-vér nőről beszélünk, aki szenvedélyesen szerette az életet és a világot. Ha most élne, valószínűleg ugyanazokat az üzeneteket próbálná átadni nekünk, amelyeket a középkorban: hogy igenis létezik a szerelem, a barátság, az igaz hit és a hazaszeretet.”
Az író és a zeneszerző Zsuffa Tünde és Szikora Róbert személyében tehát már a kezdetektől adott volt. Ők kérték fel Lezsák Sándort a szövegkönyv megírására, aki aztán Cseke Péternek ajánlotta fel a musical rendezését. „Az első pillanattól kezdve közösen álmodtunk a megvalósításról, hetente találkoztunk, együtt ötleteltünk a csapattal, nagyon harmonikusan tudtunk közösen dolgozni. Igyekeztem a lehető legpontosabban megvalósítani, amit Tünde a regényírás közben elképzelt. Fontos mérföldkő volt számomra, amikor a régi alkotótársak – Károly Kati zenei vezető, Szendrényi Éva díszlettervező és Berzsenyi Krisztina jelmeztervező – is csatlakozhattak a csapathoz” – idézte fel kezdeti emlékeit a rendező. A kecskeméti előadás ugyanezen nevekkel érkezett meg Kecskemétre is, az alkotók közé továbbá Túri Lajos Péter koreográfus csatlakozott. A szereplők valamennyien a Kecskeméti Nemzeti Színház társulatának tagjai, Buch Tiborral kiegészülve. A címszerepben Bori Réka látható, a főbb szerepekben továbbá Koltai-Nagy Balázs, Sipos Imre, Szabó Dorottya, Märcz Fruzsina, Szerednyey Béla, Ferencz Bálint, Szegvári Júlia, Hajdú Melinda, Kovács Gyopár, Orth Péter, Varga-Huszti Máté, Aradi Imre, Mechle Christian, Lakatos Máté, Pál Attila, Sipos Áron, Sirkó László és Körtvélyessy Zsolt láthatók. Az előadásban nyolc gyermekszereplőt, valamint a teátrum énekkari művészeit és táncművészeit is láthatja a közönség. A bérletrendszernek köszönhetően az ifjúság számára is elérhető lesz a 2023/24-es évadban az előadás. A tervek szerint közel tízezer gyermek fogja látni, ami az alkotók számára hatalmas öröm, hiszen hozzájuk éppúgy szól a történet és a tanítás, mint a felnőttekhez. Az Ég tartja a Földet – Erzsébet, a szerelem szentje című musical egész évadban látható lesz a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház nagyszínpadán. Bővebb információ a darabról ITT olvasható.
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
Kapcsolódó képek |
menu