Adni Öröm! adománygyűjtő akcióMa kezdődik az Adni Öröm! adománygyűjtő akció személyes gyűjtési szakasza – a legkisebb adomány is kincset ér A Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR Magyarország 2023-ban is elindítja karácsonyi Adni Öröm! akcióját: december 14-e és 19-e között az üzletlánc kijelölt üzleteiben önkéntesek fogadják majd a személyesen átadott adományokat. A boltokban megvásárolt tartós élelmiszerekkel, gyerekeknek szánt édességekkel több ezer rászoruló család ünnepét tehetik szebbé, örömtelibbé a vásárlók. „Az ajándék értéke nem attól függ, mennyibe került, hiszen egy pár száz forintos tartós élelmiszerrel is örömet lehet okozni olyan családoknak, ahol a mindennapokban leginkább a szükség az úr. Ezért is választottuk idei kezdeményezésünk mottójául, hogy »Az adományod kincset ér!« Gyakran tévesen azt gondoljuk, senki nem örülne egy zacskó tésztának, egy kilogramm cukornak, egyetlen tábla csokoládénak, de ezek az „apróságok” végül majd ajándékcsomagokba kerülnek, így a vevőink láthatatlan kis közösségei lepik meg országszerte a hátrányos helyzetű, javakban nem bővelkedő családokat” – mondta Maczelka Márk, a SPAR Magyarország kommunikációs vezetője. Hozzátette: az ünnepre hangolódva rendelte meg a vállalat azt a friss kutatást, amely a hazai lakosság adománygyűjtési szokásait összegzi, s a beérkezett válaszok alapján kiderült: tízből kilenc ember egyetért azzal, hogy a legkisebb adomány is hasznos lehet. Ezt a gondolatot szeretné erősíteni az idei évi kampány kommunikációja, amely arra hívja fel a figyelmet, hogy akár egy-egy termék adományozásával is sokat tehetünk embertársainkért az ünnepi időszakban. „A gyűjtés eredményeképpen nehéz körülmények között élő emberek ezreinek tesszük szebbé az ünnepet, de legalább ennyire fontos, hogy az Adni öröm! akció minden vásárló számára lehetőséget ad megsegíteni egy nála elesettebb embert. Másként mondva ott helyben alkalom nyílik arra, hogy valakivel jót tegyünk, mi pedig abban hiszünk, hogy ennek átélése éppúgy része a karácsonyi készülődésnek, mint maga a bevásárlás” – mondta Romhányi Tamás, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat kommunikációs vezetője. A szervezet önkéntesei a 2023. december 14-én kezdődő és december 19-éig tartó Adni Öröm! személyes adománygyűjtés során kitelepülnek a kijelölt SPAR és INTERSPAR üzletekbe, s ott gyűjtik majd a vásárlók által felajánlott tartós élelmiszereket. Akik az ajándékozás más formáját választanák, azok pedig december 1-je óta a szeretetszolgálat által dedikált adománykártyákat vehetik meg a kijelölt üzletekben és a SPAR online shopban – ez az akció szintén december 19-éig tart. Az Adni Öröm! akció immáron 27. esztendeje teremt lehetőséget arra, hogy a kijelölt SPAR és INTERSPAR üzletek vásárlói a kosarakba egy-egy kilogramm cukrot, lisztet, doboz konzervet, csomag száraztésztát, vagy gyerekeknek szánt édességet is betegyenek „pluszban”, hogy ezzel számukra ismeretlen, rászoruló családokat támogassanak. A SPAR Magyarország felkérésére készült friss kutatás szerint a 18 és 65 év közötti hazai lakosság ötöde szokott rendszeresen adakozni, ami nagyjából 1,3 millió embert jelent. Közöttük többségben vannak a nők, illetve a 40 éven felüli korosztály, valamint hangsúlyosan szerepelnek a felsőfokú végzettségűek és a budapestiek. Az adományozók leginkább a rászorulókat és a gyermekeket támogatják, s minden második megkérdezett arról számolt be, hogy szokott másokat is adományozásra ösztönözni. Tíz emberből kilenc egyetértett azzal az állítással, hogy a legkisebb adomány is hasznos lehet, ami egybecseng az Adni Öröm! adománygyűjtő akció idei ünnepi mottójával: „Az adományod kincset ér!” A megkérdezettek többsége előnyben részesíti a személyesebb adományozási formákat – és ezekben jobban meg is bíznak–, de jelentős azok aránya is, akik akár csekken, online, vagy adománykártyák megvásárlásával szeretnének segíteni. A megkérdezettek 40%-a adományozott már adománygyűjtő szervezetnek személyesen átadott adománnyal, és egynegyedük ebben az adományozási formában bízik meg leginkább. A kutatás kérdéseire válaszolók közel 92 százaléka legalább hallomásból ismeri a Magyar Máltai Szeretetszolgálatot, és megbízik a szervezetben, illetve minden második válaszadó mondta azt, hogy a karácsony előtti időszakban szokott találkozni a szervezet önkénteseivel az üzletekben. Ez a felmérés szerint azt jelenti, hogy a szeretetszolgálat spontán ismertsége országosan is kiemelkedő. Az Adni Öröm! adománygyűjtő akció ismertségét és sikerességét mutatja, hogy a felmérés szerint a lakosság több mint harmada hallott már róla. A 27. Adni Öröm! akcióban résztvevő SPAR és INTERSPAR áruházak listája megtalálható a www.adniorom.hu weboldalon. Az „Adni Öröm!” és a Máltai adománykártyák megvásárlásával pedig a SPAR online shopon keresztül is támogatni lehet a kezdeményezést: https://www.spar.hu/onlineshop
Kapcsolódó képek |
menu