Golfpálya épül Kecskeméten![]() Szeptemberben kezdődik Kecskeméten a Bácsvíz Zrt. területén egy harminchét hektáros, kilenc szakaszból álló golfpálya, valamint egy exkluzív rendezvényközpont építése.
Magyarország professzionális golfpályafejlesztő és üzemeltető cége, a Golf Menedzsment Magyarország Kft. Kecskeméten indítja el zöldmezős projektjét. A Kecskemét Golf Akadémia Center&Club fejlesztésének megkezdését több mint másfél éves előkészítő munka előzte meg. Ennek eredményeként a jelenkor igényeit figyelembe vevő és azt kiszolgáló, kilenclyukú úgynevezett “city golf” pálya jön létre az új élményfürdő szomszédságában. – Különös gondot fordítottunk az Akadémia Center sokrétű gyakorlási lehetőségeinek kialakítására, mivel kiemelt célként fogalmaztuk meg a golfsport számára fontos – elsősorban környékbeli – fiatalok széleskörű bevonását” – mondta Berta Zsolt, a fejlesztő társaság ügyvezető partnere. A kilenc szakaszból álló par 3, 4 és 5 ütéses pályák páratlan lehetőséget biztosítanak a golfozók, de a golfjátékkal csak most ismerkedők számára is. Igazi kuriózumként a driving range (gyakorló pálya) nem egy hagyományos füves terület lesz, hanem kihasználva a terület adottságait a golfozók a tóba illetve a tavon kialakított úszó, úgynevezett floating greenekre üthetik a labdájukat. A klub sportcentrumának részét képezi továbbá négy új teniszpálya is. A klubház sokoldalú lehetőségeket biztosító épülete egyedi rendezvényhelyszínül szolgál esküvők, fogadások, konferenciák és üzleti találkozók rendezésére is. Emellett természetesen a klub vendégei és tagjai számára kialakított lounge kávézó és étterem egyaránt biztosítja a kellemes hangulatú időtöltést és kikapcsolódást. A fitneszterem, női és férfi öltözők, valamint a fedett elütők is a klubházban kapnak helyet. A létesítmény központi elhelyezkedésénél fogva kiválóan alkalmas a mindennapi golfozásra, a tavak és erdők pedig kellemes kikapcsolódást nyújtanak a vendégek számára. A város szállodáival és szolgáltatóival kötött együttműködési megállapodásoknak köszönhetően a térségbe látogató turisták színvonalas időtöltésre és kedvezményes csomagajánlatokra számíthatnak.
További részletek: http://golfmanagement.hu/ Kapcsolódó képek |
menu