menu

  • 2014.09.11.

Az idei ötödik haltelepítés a Szabadidőközpontban

Pontyokat telepítettek a Benkó Zoltán Szabadidőközpont záportározójába, összesen 1580 kilogrammot. 

Ez volt az idei ötödik haltelepítés, de még egy-kettő várható az év végéig. A horgászok körében is egyre népszerűbb a horgásztó, tavalyhoz képest 15 százalékkal többen váltottak éves bérletet.

Szeptember 10-én, szerdán a délelőtti esős időben megtartott haltelepítés során 1,4-2,8 kilogramm közötti pontyok kerültek a Benkó Zoltán Szabadidőközpont záportározójába, összesen 1580 kilogramm. A halak Rákóczifalváról, a Siltok Kft. halneveldéjéből érkeztek. Ez volt idén az ötödik haltelepítés, és a tervek szerint lesz még legalább egy, de lehet, hogy kettő – mondta  Zámbori Péter, a Hírös Sport Nonrofit Kft. ügyvezetője.

 

Az öt telepítés során mintegy 7900 kilogramm halat csúsztattak a vízbe, főként pontyokat, de egy alkalommal történt csukatelepítés is.
A horgászok körében egyre kedveltebb a kecskeméti tó, a bérletesek száma az előző évhez képest 15 százalékkal növekedett, jelenleg 142-en vannak. Az is örömteli továbbá, hogy már nem csak a helyiek keresik fel szívesen a záportározót, hanem egyre többen érkeznek más városokból is.

 

kesport.hu

Kapcsolódó képek