Szemereyné Pataki Klaudia Kecskemét polgármestereKecskeméten Szemereyné Pataki Klaudia, az érvényes szavazatok mintegy 60 százalékát kapta, így fölényesen győzött a vasárnapi önkormányzati választáson Hugyecz Zoltán független jelölt előtt. A 2008 óta alpolgármesterként dolgozó Szemereyné Pataki Klaudia az MTI-nek elmondta, hogy az jelenti a számára a legnagyobb örömöt, hogy mind a 15 egyéni választókerületben a Fidesz-KDNP jelöltje győzött, amely azt bizonyítja, hogy Kecskeméten elismerik az elmúlt években a város fejlesztése érdekében közösen végzett munkájukat. Bíznak bennem és bíznak képviselőinkben, így teljes felhatalmazással tudjuk kezdeni a munkánkat – tette hozzá. Leszögezte, hogy a következő ciklusban folytatják azokat a beruházásokat, amelyek Zombor Gábor korábbi polgármester vezetésével kezdődtek meg. További fejlesztések is indulnak, amelyek nagyobb részt a városközponton kívüli településrészeken valósulnak meg. Szemereyné Pataki Klaudia 2006-ben lett önkormányzati képviselő, majd 2008-ban alpolgármesternek választották. Feladata a Daimler-Mercedes projekt önkormányzati koordinációja, a szakképzési tevékenység felügyelete, a nemzetközi kapcsolatok működtetése, az önkormányzati cégek felügyelete, valamint a városfejlesztés és a gazdaságfejlesztés. Szemereyné Pataki Klaudiát 2012. december 7-én nevezte ki Matolcsy György akkori nemzetgazdasági miniszter a járműipari képzéssel és kutatás-fejlesztéssel kapcsolatos feladatok ellátásáért felelős miniszteri biztossá. Tanulmányait a Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Főiskolán, valamint a Budapesti Gazdasági Főiskolán végezte, majd a Budapesti Corvinus Egyetem nemzetközi kapcsolatok szakán közgazdász diplomát is szerzett, az Exeteri Egyetemen pedig továbbképzésen vett részt.
MTI Kapcsolódó képek
|
menu