menu

  • 2014.11.25.

Kelemen Kvartett koncertje Kecskeméten

A vonósnégyes varázslatos világa

Időpont: 2014. december 1. hétfő 19 óra

Helyszín: Kecskemét, Református Újkollégium, Szabadság tér 7.

kecskemét-kelemenkv-szoro_Page_2

 

„Minél több olyan koncertet szeretnénk adni, ahol kiderül, mennyire emberközeli, mégis mennyire éteri és megfoghatatlan csoda a zene. A szavakon túl, a világon bárhol bárkinek a szívéhez eljut, és nem kell, nem is lehet megfogalmazni, mitől olyan csodálatos, mindenkinek mást jelent.” (Kelemen Barnabás)

Miközben a kvartett muzsika külföldön óriási népszerűségnek örvend, Magyarországon szinte teljesen eltűnt a koncertpódiumokról. Ezért határozták el a művészek, hogy országos turnéra indulnak, melynek célja, hogy a vonósnégyes hazánkban is újra ismert és kedvelt műfaj legyen, hogy a közönség felfedezhesse és megízlelhesse azt az igazi örömzene hangulatot, amiért annak idején ezek a művek megszülettek.

Rendhagyónak tekinthető a Kelemen Kvartett első országos koncertkörútja, hiszen arra, hogy egy vonósnégyes műsorával bejárja Magyarország városait, a rendszerváltást követően még nem került sor hazánkban.

Az együttes tagjai számára ez a turné misszió.

„A magyarországi turné nagyon fontos számunkra. Az ember a hazájától kapta mindazt, amit tud, a mestereknek és annak a légkörnek köszönhetően, ami körbevesz minket. Amikor a vonósnégyessel már komoly, nagy sikereket értünk el a világban, úgy gondoltuk, muszáj visszaadnunk valamit abból, amit ettől az országtól kaptunk, és valamilyen módon meg kell találni azokat a csatornákat, amivel ezt a műfajt itthon ismét népszerűvé tehetjük. Ez egyrészt kötelességünk, másrészt szívügy.” (Kokas Katalin)

A nyolcállomásos koncertkörút hét állomása októberben illetve decemberben valósul meg.

Az első fellépésre még augusztus 3-án a Művészetek Völgye programsorozatában került sor. A kapolcsi katolikus templomban megtartott est különlegessége volt, hogy első alkalommal lépett színpadra az együttes új tagjaként Varga Oszkár.

A turné alatt a vonósnégyes 2800 km-t utazik Magyarország különböző városai között (Hódmezővásárhely, Debrecen, Sopron, Pécs, Kecskemét, Zalaegerszeg, Gyula).

A kvartett felállása a koncertkörút során:
Kelemen Barnabás – I. hegedű
Kokas Katalin – II. hegedű / brácsa
Varga Oszkár – II. hegedű / brácsa
Fenyő László – cselló

„A vonósnégyes irodalom kilencven százaléka nem hivatásos kvartetteknek íródott, hanem zeneszerető: hegedülni, brácsázni, csellózni tudó, műkedvelő vagy profi zenészeknek, akik egyszerűen csak élvezték a közös zenélést. Brahms, Mendelssohn mind-mind örömzenélésre írt, amit egy kicsit elfelejtettek a XX. század második felében. Mi a zenélésnek ilyetén örömét próbáljuk visszahozni.” (Kelemen Barnabás)

Az esti koncertek előtt az együttes tagjai egy órás matinékoncertet adnak a fiataloknak, melyen szabadon beszélgetve vezetik be őket a komolyzene és a kvartettmuzsika rejtelmeibe. A diákok megismerkedhetnek a hangszerekkel, ízelítőt kapnak az esten felcsendülő művekből, egy-egy zenei részt különböző interpretációkban is meghallgathatnak, ezáltal bepillantást nyerve a zenedarabok értelmezésének titkába.

 

Jegyár: 2000 Ft, diák- és nyugdíjasjegy: 1500 Ft

Jegyek kaphatók a Kulturális Központ jegypénztárában munkanapokon 14–19 óra között, a MALOM információs pultjánál, valamint a koncert előtt egy órával a helyszínen. Kecskeméti Kulturális Központ, 6000 Kecskemét, Deák Ferenc tér 1.
Telefon: (76) 503-880, efmk@efmk.hu Online jegyrendelés: www.efmk.hu

A koncert a hangversenybérlet 2. előadása

Szervező: Kecskeméti Kulturális Központ

 

Kapcsolódó képek