Helyes döntés volt az államtitkárság Kecskemétre költöztetése![]() Helyes döntés volt, hogy az agrár-vidékfejlesztési államtitkárság vidékre, az ország egyik legfejlettebb vidéki gazdaságával rendelkező megyéjének központjába, Kecskemétre költözött – mondta Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) elnöke az MTI-nek. A Magosz elnök azzal kapcsolatban beszélt erről, hogy a Miniszterelnökség államtitkársága, a korábbi terveknek megfelelően, január 5-én Kecskemétre költözött. Kifejtette, a vidék felemelkedéséért legtöbbet a vidéki emberek tehetnek. A Magosz elnöke hangsúlyozta: “átérezni a vidéki létet, azonosulni a vidéki helyzettel, az esetleges problémákat megérteni igazán csak azok képesek, akik testközelben mindezt tapasztalják és naponta megélik”. Hozzátette, a vidékre vonatkozó, az ottani életre nagy hatást gyakorló döntéseket nem felülről – a fővárosból – kell meghozni, a vidéki emberek sorsának alakítását, a vidéki életminőség javítását befolyásoló elhatározásokat az emberekkel együtt, vidéken kell kialakítani. Emlékezetett arra, hogy a vidék sorsán változtatni, azt javítani csak olyan vezetők képesek, akik maguk is vidéki kötődésűek. Ezért fontos, hogy az államtitkárságot Kis Miklós Zsolt személyében olyan vezető irányítja, aki végigjárta a ranglétrát, maga is gazdálkodó, volt a Magosz ifjúsági tagozatának vezetője, majd tevékenykedett a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) alelnökeként és ezt követően kapott megbízást az államtitkárság vezetésére – mondta. Hozzátette: az államtitkárság már elvégezte azt a munkát, ami a források felhasználásához szükséges volt. A vidékfejlesztés gerincét jelentő tevékenység alapját így létrehozták, és most már “csak a kitűzött feladatok megvalósítása van hátra”. Elmondta, az államtitkárság az elkövetkező években – a mostani uniós költségvetési ciklus végéig – a rendelkezésre álló mintegy 1200 milliárd forintos uniós forrás felhasználásával olyan projektekhez ad majd támogatást, amelyek a vidéki életminőséget javítják, és munkahelyeket teremtenek, tartanak meg a vidéki emberek számára. Így főként azok a programok, beruházások, vállalkozások kaphatnak majd pénzügyi segítséget elképzeléseik megvalósításához, amelyek a helyben megtermelt alapanyagból jelentős hozzáadott-értékkel állítanak elő bel- és külföldön is eladható árut, szolgáltatást. Például prémium minőségű élelmiszertermékeket visznek piacra. Ebben a folyamatban kiemelt szerepet kapnak a vidéki kis- és közepes vállalkozások is – mondta Jakab István.
MTI Kapcsolódó képek |
menu