menu

  • 2015.03.30.

2015. évi Éjszakai Régiós Sportbajnokság

A Kecskeméti Spartacus Sportkör és Közösségi Tér 2015. március 28-án rendezte meg a 2015. évi Éjszakai Régiós Sportbajnokságot a Lánchíd Utcai Általános Iskola sportcsarnokában.

Az eseményre a helyi, széchenyivárosi fiatalok és családok mellett érkeztek résztvevők az ország más településeiről is, mint például: Szentendre, Budapest, Abasár.

darts

Az érdeklődők csocsó, darts és ping-pong sportágakban mérték össze tudásukat több kategóriában. A korcsoportok legjobbjai pedig kupadíjazásban részesültek.

ping-pont

A nap során többszöri tombolahúzásra került sor, ahol a versenyzők és családtagok értékes nyereményeket nyerhettek.

ejsz forg

A résztevő kikapcsolódni vágyók a versenyek között, pihenésképpen bemutathatták tánctudásukat a Hegedűs Együttes által tartott táncházban, ahol Trencsényi-Csiha Tímea és Csuma Sándor tanították a néptánclépéseket.

ejszejszakai

A Rév munkatársainak köszönhetően a legkisebbek a Húsvétra készülve nyuszis, báránykás ajándékokat készítettek.

ejszakai forgatag

A nap végén kicsik és nagyok egyaránt élményekkel, kupákkal és nyereményekkel gazdagodva tértek haza.

 

 

Eredmények:

Csocsó – felnőtt:
1. Barna Dávid – Lázár Ágnes
2. Reketyei Tamás – Reketyei Pál
3. Szabó Attila – Tóth Zoltán

Csocsó – gyermek:
1. Nyúl Krisztián – Solymosi Gábor
2. Domokos Fanni – Domokos Bence
3. Kiss Kevin – Molnár Dániel

Asztalitenisz – lány:
1. Szabó Anita
2. Ivádi Fanni
3. Somos Anna

Asztalitenisz – fiú ( 9 évesek):
1. Barcsay Valter
2. Miskár Bence
3. Cseh Lajos Gergő

Asztalitenisz – fiú (10-11 évesek):
1. Domokos Bence
2. Kiss Kevin
3. Pulai Zsombor

Asztalitenisz – fiú (12-14 évesek):
1. Dózsa Dávid
2. Szűcs Bence
3. Gulyás Igor

Asztalitenisz – fiú ( 15-17 évesek):
1. Molnár Dániel
2. Nagy Gergő
3. Solymosi Gábor

Asztalitenisz – profi:
1. Tóth Zoltán
2. Domokos Fanni
3. Szabó Attila

Darts – felnőtt:
1. Labancz Balázs
2. Tóth Zoltán
3. Tamás Anna

Darts – gyermek:
1. Cseh Lajos Gergő
2. Ecsédi Dániel
3. Márkus Alex

ejszakai1
A rendezvény a Magyar Olimpiai Bizottság támogatásával valósult meg.

ejszakai2

Kapcsolódó képek