menu

  • 2015.04.14.

Európa-szerte egyre inkább számítanak a fiatalokra

Európa-szerte egyre inkább számítanak a fiatalok kreativitására, tudására, lendületére az élet minden területén – mondta Navracsics Tibor pénteken Kecskeméten az MTI-nek.

Az EU-biztos találkozott azokkal, akik az Európa 2018-as ifjúsági fővárosa címre jelentkező Kecskemét pályázatát fogják össze, valamint a BBC+ nemzetközi ifjúsági találkozó résztvevőivel.

Navracsics Tibor kiemelte: mind több város vállalkozik arra, hogy az Európa ifjúsági fővárosa program keretében a fiatalok társadalmi részvételének, városfejlesztésben betöltött szerepének kérdését helyezi a középpontba. Az ilyen helyi kezdeményezések azok, amelyek a gyakorlatba tudják átültetni az európai szinten kidolgozott stratégiákat, Brüsszel pedig visszacsatolást – akár negatívat, akár pozitívat – kaphat tőlük. Mindkettőre szükség van ahhoz, hogy tudjunk előre haladni, lássuk a további irányt, megértsük, milyen változtatásokra lehet még szükség – fogalmazott.

Szólt arról, hogy az Európai Ifjúsági Fórumhoz idén már húsz pályázat érkezett, ami az Európa ifjúsági fővárosa cím növekvő presztízsét is mutatja.

Fotó: Facebook

Fotó: Facebook

Szeberényi Gyula Tamás, Kecskemét alpolgármestere elmondta, hogy 13 európai ország nemzeti ifjúsági tanácsainak vezetői értekeznek a határon átnyúló ifjúsági együttműködések szorosabbá tételéről. Emlékeztetett arra, hogy Kecskemét februárban megpályázta az Európa ifjúsági fővárosa 2018 címet, amelyért magyarországi város korábban még nem indult. Az alpolgármester kiemelte: a pályázat a Kecskemét Ifjúsági Liga 2018 – helyi fiatalokból, intézményvezetőkből, önkormányzati képviselőkből alakult – szakmai grémium kezdeményezésére jött létre, amelyet Kecskemét önkormányzata hivatalosan is felvállalt.

Szeberényi Gyula Tamás úgy fogalmazott: Kecskemét európai szellemiségű, de számos helyi vonatkozást tartalmazó koncepciót terjesztett a címet adományozó zsűri elé.

A húsz jelentkező európai város közül öt jut a döntőbe, a döntősök nevét április 29-én közli az Európai Ifjúsági Fórum. Ha Kecskemét továbbjut, kibővített, teljes pályázatot nyújthat be. A győztest novemberben jelentik be.

 

MTI

Fotók: Open 2018 Kecskemét Facebook oldala

Kapcsolódó képek