Ezüstérmes lett a Kecskeméti Fürdő szaunamestere![]() 2015. április 10-12-én rendezték Bükfürdőn az 5. Szauna Szeánsz® Oscar országos döntőjét. A Kecskeméti Fürdő kiváló szaunamestere, Kecskés István második helyen végzett a külföldi versenyzőket is felvonultató rangos eseményen. A szaunamester a Kerekdombi Termálfürdőben március 13-15-én rendezett középdöntőből kvalifikálta magát a Szauna Oscar döntőjébe. A döntőre múlt hét szombaton és vasárnap került sor, ahol már csak a 8 legjobb magyar szaunamester vehetett részt, a többiek külföldi indulók voltak. Kecskés István a „Narancsliget mézédes illata” című szauna programjával nyerte el a döntő második helyezését, melyhez gratulálunk neki!
A Szauna Szeánsz® Oscar versenyről: A verseny elődöntőből, kettő középdöntőből és egy döntőből áll, ahol külföldi szaunamesterekkel együtt mérik össze tudásukat a döntőbe jutott magyar versenyzők. Az elődöntőn – amely a nevezett fürdők helyszínein nyilvánosan zajlik – kizárólag a vendégek értékelik a szaunamesterek munkáját. Az elődöntőből összesen 24 fő juthat tovább a kettő középdöntő egyikébe. A középdöntőtől a szaunamesterek versenyszeánszait a vendégek és a szakmai zsűri is pontozza, előre felállított szakmai szempontok alapján. A pontszámok beszámításának aránya: szakmai zsűri 80% – vendégek 20%. A döntőbe a középdöntőkből összesen 8 szaunamester juthat tovább. A döntőben a szakmai zsűri mellett a vendégek is pontoznak. A vendégek 1-10-ig adhatnak pontokat, egy tizedes pontossággal. Minden bemutatott szeánsz után minden vendég pontoz. A közönség pontjai egy átlag pontértéknek minősülnek. Ezt a pontot hozzáadják a zsűri tagjai által adott pontokhoz, ebből átlagot számítanak. A legmagasabb pontszámot elért versenyző nyeri el a Szauna Szeánsz® Oscar címet. A többi szaunamester értelemszerűen a pontszámaik alapján lesz rangsorolva. Pontozási szempontok:
Kapcsolódó képek |
menu