menu

  • 2015.04.22.

A Mercedes kibővíti sportszponzorációs tevékenységét

A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. kibővítette sportszponzorációs tevékenységét, és névadó szponzori szerződést írt alá a Kecskeméti Mozgássérültek Sportegyesületével.

Ezzel egyidőben új szerződésben állapodott meg a kecskeméti gyár által már 2013 óta támogatott Kecskeméti Kosárlabda Akadémiával és Kecskeméti Labdarúgó Akadémiával. A rendezvény keretében, az április 22-i Föld Napja alkalmából pedig fákat ültetett Kecskemét belvárosában Szemereyné Pataki Klaudia polgármesterrel, valamint a sportegyesületek vezetőségével és növendékeivel.

mercedes1

„Gyárunk harmadik évfordulójára 3 modellünk mellé háromra bővítettük a sport területén támogatott egyesületek számát; s örömmel jelentem, hogy a jövőben többek között olyan sporttehetségek sikeréhez is hozzájárulunk, mint pl. a kecskeméti Boronkay Péter többszörös paratriatlon világbajnok” – nyilatkozta Matthias Buchmüller, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezető igazgatója.

mercedes2

„A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. egész szervezetét áthatja a társadalom sportos életmódra való ösztönzése. Örülünk, hogy a gyárunk által immár két éve támogatott akadémiák szép sikereket értek el, és így mi is hozzájárulhatunk a magyar sportélet eredményességéhezés, valamint a régió utánpótlás-neveléséhez. További eredményes munkát kívánunk nekik! A munkavállalóinknak ingyenesen kínált rendszeres sportolási lehetőségek, mint például a fitness- és kondibérlet, a foci és kézilabda edzések, motorosklubbunk, vagy akár a futóversenyeken való részvétel támogatása, illetve az idén áprilistól kínált uszodajegyek pedig mind azt szolgálják, hogy dolgozóink is minél egészségesebb módon tölthessék szabadidejüket“ – tette hozzá Buchmüller.

mercedes3

„Aki fát ültet, az a jövőbe tekint. Aki fát ültet, az nemcsak a maga, hanem a jövő generációk, a gyermekeink életét akarja jobbá tenni. A Mercedes már többször is bizonyította, hogy elkötelezett Kecskemét jövője iránt. Ma még szorosabbra fűzi velünk ezt a köteléket. Ez a három fa, három olyan egyesületet jelképez, amelyekkel a Mercedes hozzásegíti gyermekeinket, hogy tehetségüket és tudásukat kibontakoztathassák. Külön örülök annak, hogy az egyesületek között ott van mozgássérült barátaink sportegyesülete is” – mondta Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét Megyei Jogú Város polgármestere.

mercedes4

„Gyermekeink a jövőt jelentik számunkra. És annak érdekében, hogy a fenntarthatóság hosszú távon megvalósulhasson, szeretnénk a környezeti értékek védelmének fontosságára is felhívni a figyelmet; különösen a közelgő Föld Napja alkalmából. Szimbolikus faültetési akciónkkal arra szeretnénk másokat is ösztönözni, hogy csatlakozzanak kezdeményezésünkhöz” – invitálta a városvezetést és a sportegyesületek vezetőit egy közös faültetésre a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezető igazgatója.

A folyamatos fejlődés érdekében a kecskeméti gyár törekszik arra, hogy a rendelkezésére álló legjobb technológiákat használja, és ezt a szemléletet, már az építkezés során is figyelembe vették. A vállalat célkitűzése, hogy az üzemi- és segédanyagokat visszavezesse a gyártásba, és így többször felhasználhassa azt, valamint hogy a gyártás melléktermékeit újrahasznosítsa.
A Mercedes-Benz gyár kiemelt figyelmet fordít Kecskemét és a régió fejlődésére, valamint a jövő generációjának, és a hátrányos helyzetben lévő társadalmi csoportok segítésére oktatás, sport, kultúra és szociális ügyek területén.

kecskemet.hu

(Fotók: Banczik Róbert)

Kapcsolódó képek