menu

  • 2015.05.18.

“Szívvel a stroke ellen” kampánykörút

Évente legalább 30 ezer embert érint a stroke Magyarországon.

Nagy részük, ha túl is éli a szélütést, az agyuk maradandó károsodást szenved, akár fél oldalukra is lebénulhatnak. Erre hívja fel a figyelmet a „Szívvel a stroke ellen!” kampánykörút.

Szűrővizsgálatokkal várták pénteken egész nap az önkormányzati dolgozókat a Városháza mellett. Vérnyomásmérés, dopler vizsgálat, és egészségügyi tanácsadás, ezek voltak a legnépszerűbbek. A szűrés része volt a „Szívvel a stroke ellen!” kampánynak, aminek pénteken Kecskemét adott otthont. A kampány sajtótájékoztatóján arról volt szó, hogy a stroke megelőzhető, vagy ha már megtörtént a baj, gyorsan felismerhető, ami akár életet is menthet.

Dr. Zombor Gábor egészségügyért felelős államtitkár arról beszélt, hogy a kormány kiemelten foglalkozik a betegséggel. Arra biztatta a megjelent szakembereket, hogy keressék meg az államtitkárságot ötleteikkel, mert az ügy kiemelt fontosságú: – Javaslom, hogy akár intenzívebben ostromoljanak bennünket a szakma képviselői, hiszen vannak források. Csak egészségügyi programokra 15 milliárd forintra van lehetőség, és úgy gondolom, hogy el lehet indítani egy olyan stroke programot, mint amilyen az infarktus program volt – mondta az egészségügyért felelős államtitkár.

A sajtótájékoztatón az is elhangzott, hogy a stroke kezelésében a felismerés mellett a mentők gyors reagálása, és a megfelelő kórházi felszerelés a legfontosabb.

Engert Jakabné, az Esélyteremtési Bizottság elnöke elmondta, Kecskeméten már régóta üzemel stroke központ, a mentőállomást pedig folyamatosan fejlesztik. Így városunkban jó esélyei vannak egy stroke betegnek. Emellett a megelőzés is fontos. Éppen ezért az egészséges életmóddal összefüggő kampányok és intézkedések, mind megjelennek a város életében. Az egészséges táplálkozás, a piacok fejlesztése, a termelői nyersanyagok, élelmiszerek eljuttatása a lakosokhoz, mind-mind kiemelten fontos.

A sajtótájékoztatón felhívták a figyelmet, hogy a stroke tünetei a következők: az egyik testrész zsibbadása, a hirtelen kialakuló beszédértési, szótalálási, vagy hangképzési zavar. Illetve zavartság, memóriazavar, a térbeli tájékozódás, illetve az érzékelés zavara. Ha ilyet tapasztal magán, vagy hozzátartozóján, azonnal hívja a mentőket.

 

Szöveg: KTV

Fotók: Komlós József

Kapcsolódó képek