Négymillió forintnyi adomány gyűlt össze beteg gyermekek részére![]() Az Invitel a Csodalámpa Alapítvánnyal közösen elindította a kívánságok teljesítését Az Invitel és a Csodalámpa Óhaj-Sóhaj Kívánságteljesítő Alapítvány egy hónapon át tartó, közösségi programját a telekommunikációs vállalat szolgáltatási területén lévő 20 településen hirdette meg. A lakosok kódok beváltásával segíthettek megvalósítani az alapítvány által felkarolt, életet veszélyeztető betegségekkel kezelt gyermekek kívánságait. Az Invitel minden kódregisztráció után növelte a támogatási összeget, így végül négymillió forint gyűlt össze az álmok teljesítésére. Így lesz a kívánságokból valóság Az alapítvány az összegyűlt támogatási összegből már teljesített is egy kívánságot, Gyulán. Az Invitel és a Csodalámpa képviselői közösen látogattak el a tizenhat éves Nikihez, hogy átadják neki a kért okostelefont, amellyel a kórházi kezelések alatt is könnyen tudja tartani a kapcsolatot barátaival és osztálytársaival. A következő időszakban pedig további településeken válnak valóra a gyermekek vágyai. Támogatókra mindig szükség van Az alapítvány munkatársai és önkéntesei a támogatókkal közösen már számos különféle kérésnek tettek eleget. A kicsik általában játékokra vágynak, a nagyobbak esetében műszaki cikkek – például játékkonzol, LCD TV vagy tablet – hoznak örömet a mindennapokba. A szervezet már megkezdte az Invitellel közös program keretében beérkezett kívánságok összesítését és feldolgozását, így heteken belül további gyermekek álma válik valóra a távközlési társaság segítségével. „Felelős vállalatként az Invitel kötelességének érzi, hogy szolgáltatási területén tartalmas partneri kapcsolatot ápoljon a lakossággal. Így nemcsak az előfizetők kényelmére koncentrálunk, hanem a lehetőségeinkhez mérten igyekszünk szerepet vállalni a helyi közösségek életében. Ehhez hozzátartozik a nehéz helyzetben lévő gyermekek sorsának könnyítése is. Elismerés és köszönet illeti a 20 település lakóit, akik segítségével hozzájárulhatunk a gyermekálmok teljesítéséhez. Rajtuk kívül közel 100 médium, illetve számos blog és közösségi portál vállalt aktív szerepet a támogatásra ösztönző hír megjelentetésében, ami tovább növelte kezdeményezésünk sikerességét” – fogalmazott Iski István, az Invitel lakossági marketingigazgatója.
További információ: www.invitel.hu Kapcsolódó képek |
menu