Toborzó országfutás 2016![]() Bács-Kiskun megyei szakasza 2016. április 26 – május 02. A Magyar Honvédség és a társadalom kapcsolatának erősítésére, a katonai hivatás, a sport és az egészséges életmód népszerűsítésére a Magyar Honvédség Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság a fővárost és valamennyi megyét érintő 2016 km-es váltófutást rendez. A „Toborzó Országfutás 2016” április 13-án indul Budapestről és a váltófutás tagjai – 207 település érintésével – május 20-án érkeznek vissza a fővárosba. Az eseménysorozat lehetőséget kínál arra, hogy nemzeti összetartozásunk jeléül, az érintett települések lakosságával közösen tisztelegjünk elesett hőseink, és az olimpiai évre tekintettel, a játékokon résztvevő Magyar Olimpiai Csapat előtt. Ennek jegyében, a váltófutás keretében, „mozgósítási erőpróbát” hirdetünk meg az érintett településeken. Várjuk a lakosságot, hogy csatlakozzanak a katonákhoz és fussanak együtt velük az érkezési helytől a település végét jelző tábláig, elősegítve ezzel a megfogalmazott eszmék népszerűsítését. A váltófutás útvonala és tervezett időbeosztása: 2016. április 27-én 2016. április 29-én 2016. május 02-án
forrás: kecskemet.hu Kapcsolódó képek |
menu