menu

  • 2016.08.19.

Letették az új izsáki iskola alapkövét

24 tanterem, új tornaterem, játszóudvar és multimédiás könyvtár is lesz

A közreműködő szervezetek képviselői szerda délután közösen helyezték el az új izsáki általános iskola alapkövét. Az új iskolában a modern tantermek mellett multimédiás könyvtár, tornaterem, sport- és játszóudvar is helyet kap majd. A 2017/2018-as tanévet a tanulók várhatón már az új épületben kezdhetik meg.

izsak2

A közel 600 diákot számláló izsáki általános iskola kinőtte régi helyét, az alsó és felső tagozat már nem fért el egy épületben. A kevés tanterem mellett a műszaki korszerűsítést sem lehetett tovább halogatni. A jelenlegi iskolát csak nagy anyagi ráfordítással lehetett volna korszerűsíteni, de a rendelkezésre álló hely így sem lett volna elegendő. Ezért döntött úgy a helyi önkormányzat, hogy felújítás helyett teljesen új iskola építése indokolt. A fejlesztés célja, hogy a modern kor követelményeinek megfelelő oktatási intézményben tanulhassanak a gyerekek. Az új épületegyüttes egy építészetileg hangsúlyos, a településnek arculatot adó, modern közösségi térként is funkcionál majd.

A beruházás egyik fontos mérföldköveként a közreműködő szervezetek képviselői szerda délután közösen tették le az új iskola alapkövét. Az ünnepség során Lezsák Sándor, a Magyar Országgyűlés alelnöke, a térség országgyűlési képviselője, dr. Boros Anita Nemzeti Fejlesztési Minisztérium vagyongazdálkodásért felelős helyettes államtitkára, Mondok József, Izsák város polgármestere és a kivitelező konzorcium képviseletében Kanász István, a konzorciumvezető West Hungária Bau Kft. (WHB) projektigazgatója közösen tették le az iskola terveit tartalmazó alapkövet.

A kivitelező konzorcium részéről, a konzorciumvezető WHB képviseletében Kanász István projektigazgató kiemelte: „büszkék vagyunk arra, hogy egy olyan beruházást valósíthatunk meg, amely hozzájárul a jövő tehetségeinek megtalálásához, felneveléséhez. Kollegáim tudásuk legjavát adva fognak dolgozni azért, hogy az új iskola az elvárt minőségben és határidőre megépülhessen.”

izsak

Látványterv

Látványterv

Az új iskolában helyet kap 24 tanterem, 6 modern, az adott tantárgynak megfelelően felszerelt szaktanterem, 8 csoportterem, egy féltornaterem és egy erőnléti- gyógytestnevelés terem is. Az iskola területén új, 3 részre osztható 1371 m2-es tornaterem, kültéri sportpályát magába foglaló sportudvar, ebédlő és multimédiás könyvtár is megvalósul. A mai kor követelményeinek megfelelően az építményt korszerű és hatékony fűtési rendszerrel és a sportolási igényeknek megfelelő komfortérzetet adó légtechnikai rendszerrel szerelik fel. A tervezésnél kiemelt figyelmet kapott, hogy az iskola mindenki számára – különös tekintettel a mozgásukban korlátozottakra – egyformán megközelíthető és használható legyen. A tanulók várhatón az 2017/2018-as tanévet már az új iskolában kezdhetik meg.

 

Kapcsolódó képek