„Innovatív ipari országgá kell válnunk”![]() Szombaton zárult az 54. Közgazdász Vándorgyűlés, amelyen a hagyományok szerint a házigazda város vezetése is szólt a résztvevőkhöz. A plenáris ülésen Gaál József alpolgármester, a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke köszönte meg a szervezők munkáját, majd reflektált a háromnapos rendezvényen elhangzott előadásokra is. A záró előadást Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter tartotta a vándorgyűlésen. Gaál József előadásával kezdődött a szombati plenáris ülés. Az alpolgármester kifejtette, az „unortodox” gazdaságpolitika meghozta eredményét, éppen ezért már nevezhetnénk innovatív gazdaságpolitikának is. Kiemelte, hogy Magyarország újraiparosításának fontos eleme, hogy befektetésre ösztönözzük a nemzetközi vállalatokat. Ez jelenleg is jó ütemben halad, több gyár is létrejött ennek köszönhetően. – Nem összeszerelő, rabszolgamunkára épülő üzemekről van szó, hanem magas műszaki kultúrával, komoly menedzseri háttérrel rendelkező innovatív gyárakról – fogalmazott az alpolgármester. – Sokat dolgozunk azon, hogy a kis-és középvállalkozói szektor is minél inkább be tudjon kapcsolódni ebbe a folyamatba, ebbe az értékláncba, és képesek legyenek arra, hogy fejlesszenek, nyugati szinten gyártsanak. Nem elég ugyanis ipari országgá válnunk. Innovatív ipari országnak kell lennünk. Éppen ezért a legfontosabb cél, hogy a kutatásfejlesztés, az innováció minél nagyobb teret nyerjen a gazdaságban. Gaál József elmondta, hogy ehhez természetesen az oktatási rendszert is meg kell reformálni, de ezen a téren is jó úton haladunk. “Tudta? Felminősítették az országot!” Ezzel a lépéssel elemzők értékelték a magyar gazdaság növekedésének stabilizálódását, az államadósság csökkenését, valamint belső megoszlásának javulását, és hogy a nemzeti valutában történt finanszírozás dominánsá vált. A nemzetgazdasági miniszter elmondta, az ország előtt álló egyik új kihívást a munkaerőpiacon jelentkező gondok jelentik. Az nagyon kedvező, hogy a munkanélküliségi ráta a 2010-es 11,8 százalékról napjainkra már 5 százalékra esett vissza, amivel az uniós átlag alá került Magyarország, de ez új kihívást idézett elő a munkaerőpiacon, amely a munkaadók szerint nem képes betölteni szerepét a munkaerőkereslet ellensúlyozásában. A miniszter a szakképzésről is szólt, elmondta: ez az első tanév, amely a duális képzés jegyében indult el. A szakképzési rendszer bevezetésére szükség volt, mert mint mondta, a német és az osztrák képzés is azt mutatja, hogy már 10 éves kortól ki lehet választani a gyerekeket a különféle szakmákra és a jövőben gyorsabban kell majd alkalmazkodni a változó munkaerőpiaci igényekhez. A bérekkel kapcsolatban kiemelte, nyomás nehezedik majd a jövőben a hazai vállalatokra, a termelékenység növelésében előrébb vagyunk, mint a bérekben. A jövőben az alacsony termelékenységre, a munkaerőpiacon a területi különbségek kiegyenlítésére, a szakképzett munkaerő hiányának mérséklésére kell koncentrálni – mondta a nemzetgazdasági miniszter.
Kapcsolódó képek
|
menu