Hosszú Katinka a Kecskeméti Fürdőben, az Úszás ünnepén![]() Nem is tudnék jobb ünnepet kitalálni az úszásnak, mint hogy egész nap úszunk – kezdte Hosszú Katinka a köszöntőjét, a Kecskeméti Fürdőben az Univer24 – Úszás ünnepén. A háromszoros olimpiai, ötszörös világ- és tizenháromszoros Európa-bajnok magyar úszónő együtt csobbant több száz gyermekkel és felnőttel szombaton délelőtt. A rendezvény egy hosszútávúszó teljesítménypróba, ahol amatőr és profi úszók 100 méteres táv megtételétől kezdve akár 24 órát is a medencében tölthetnek. A névadó Univer Product Zrt-nek, Kecskemét városának és a Kecskeméti Fürdőnek 2017-ben is az a célja, hogy minél több embert rávegyen a mozgásra és kedvet adjon a kicsiknek és nagyoknak a vízi sportokhoz. „2015 februárjában az első Univer24 eseményen 1800 profi és amatőr úszó vett részt, egy évvel később, 2016-ban már 2200 előzetes nevezés után közel 2500 sportoló csobbant a Kecskeméti Fürdő versenymedencéjébe. Nagy örömünkre szolgál, hogy a 2017. február 11-12-i eseményre több, mint 2500-an regisztráltak, ami nemcsak azt mutatja, hogy az idei lesz a legnagyobb Univer24 esemény, hanem a növekvő részvételi szám a vizes sportok, a mozgáson alapuló életforma népszerűségének emelkedését is jelzi” – mondta el Molitórisz Károly, az Univer Product Zrt. vezérigazgatója. A 24 órás megmérettetés idén öt fő részvételével zajlik: Hajdú László (Kecskemét, a 2015-ös Univer24 győztese, a 2016-os Univer24 2. helyezettje), Tóth Béla (Debrecen), Demény Helga (Kolozsvár – Románia), Kálmán Péter (Veszprém), Illés Sándor (Gyula). A hosszútávúszó teljesítménypróbán a tavalyi 78,3 km-es rekordot legnagyobb mértékben megdöntő úszó külön díjazásban részesül. A profi sport mellett az Univer24 a tömegsportról is szól. Ezt erősíti, hogy az Univer Product Zrt., a kecskeméti és más településekről résztvevő általános- és középiskolák részére támogatási programot hirdetett. Két kategóriában – kis és nagy létszámú iskolák – az első 3 legtöbb úszót indító iskola alapítványa 150.000, 100.000 és 75.000 Ft értékű vásárlási utalványban részesül, a nem helyezett iskolák között pedig 4 x 50.000 Ft értékű támogatást sorsolnak ki. Az iskolák és szervezőik lelkesedését jól mutatja, hogy 2016-ban a 200 fős tanulói létszám feletti iskolák versenyében két iskola is több, mint 200 fővel vett részt, míg a 200 diák alatti iskolák versenyében győzedelmes iskola 128 fővel képviseltette magát. Idén 26 iskola nevezett a megmérettetésre, amely szintén meghaladja az előző évi regisztrációt. Az esemény további különleges versenyt is tartogat: a Hosszú Katinka nevéhez kapcsolódó Iron Corporation kihívta két támogatóját, az Univer-t és a BioTech Usa-t egy 24 órás váltóúszásra. Az Univer külön civil csapattal is indul, az Univer Standard csapatában 58 Univer munkatárs vállalja a megmérettetést. A megnyitón ott volt dr. Bienerth Gusztáv, a Magyar Úszó Szövetség új elnöke is, akinek sikerült meglepnie Hosszú Katinkát. A MÚSZ vezetője ugyanis átnyújtotta a a FINA hivatalos diplomáját a riói olimpián 400 vegyesen úszott, 4:26.36 perces világrekordjáról. forrás: hiros.hu
Kapcsolódó képek |
menu