menu

  • 2017.09.20.

Népmese Napja a Ráday Múzeumban

Legyen a Ráday Múzeum vendége egy mesére

Szeptember 30-át, Benedek Elek születésnapját, a Magyar Olvasástársaság kezdeményezésére 2005-től a Népmese Napjaként ünnepeljük.

A nap köszöntéséhez ez évben csatlakozik a kecskeméti Ráday Múzeum is, Kass János meseillusztrációs kiállításához kapcsolódó különleges programjával gyermekek és felnőttek számára egyaránt emlékezetessé kívánja tenni a napot.

A Ráday Múzem városunk jeleseit hívta együttműködőnek gyermekközpontú tervük megvalósításához. Olyan közismert embereket kerestek fel kérésünkkel, akiket akár a kisiskolások is ismerhetnek névről, a helyi televízióból, sajtóból vagy akár a felnőttek beszélgetéséből. A neves személyek program segítségével közelebb kerülhetnek a gyerekekhez, akik számára így nyilvánvalóvá válhat, hogy az ismert emberek is testvérek, apukák, anyukák vagy nagyszülők, akik számára ugyanolyan fontos a mese, mint a kicsinyeknek.

Szeptember 29-én 10-13 óráig a Ráday Múzeum Irányi-termében a felkérést elfogadó ismert felnőttek mesélnek majd a gyerekeknek, egymásnak adva át a mese fonalát, segítve, hogy a meseszerető gyerekek ezen a napon megkülönböztetett tisztelettel forduljanak a mesék felé. A felnőttek egy-egy számukra kedves mesét tesznek a gyerekek képzeletbeli tarisznyájába, melyek okulásul, vigasztalásul vagy egyszerűen csak örömforrásként szolgálhatnak számukra, hiszen egy megfelelő pillanatban megkapott mese olykor egész életünkre kihathat.

Mesélők:

  • B. Radics Kata műsorvezető, szerkesztő a Gong Rádióból
  • Berei Andrea, az Európa Jövője Egyesület elnöke
  • Ifkovicné Béres Tímea, a Mercedes-Benz Gyár Kosárlabda Akadémia vezetője
  • Dr. Kozmács István egyetemi docens
  • Mák Kornél alpolgármester
  • dr. Mező Tibor állatorvos
  • Ötvös Nagy Ferenc ötvösművész
  • Nagytiszteletű Szabó Gábor nyugalmazott református lelkész
  • Ramháb Mária, a Bács-Kiskun Megyei Katona József Könyvtár igazgatója
  • Vass-Eyssen Ábel tanító, drámapedagógus

 

A mesehallgatás után is mesésen folytatódik a program: a Kecskemétfilm Kft. jóvoltából a Magyar népmesék sorozat darabjait nézhetik meg az érdeklődők, és játékos feladatokat oldhatnak meg a kiállított múzeumi kincsek között. Aki nem hiszi, járjon utána…

Iskolai és óvodai csoportok számára előzetes bejelentkezés szükséges:

Telefon: 0630 515 45 87

E-mail: radaymuzeum.info@gmail.com

Kapcsolódó képek