Országos Nyílt Próbaérettségi Nap![]() A Studium Generale – a Budapesti Corvinus Egyetem hivatalos, ingyenes érettségi előkészítője – 2011 óta az egész éves, szombati felkészítés mellett minden évben megrendezi az Országos Nyílt Próbaérettségi Napot. A rendezvény ingyenes lehetőséget biztosít az érettségi előtt álló diákok számára, hogy még az éles megmérettetés előtt valós körülmények között, ám tét nélkül tegyék próbára tudásukat. A szervezet tagjai által összeállított próbaérettségi feladatsorok struktúrája és követelményrendszere az Emberi Erőforrások Minisztériuma által elfogadott alapelveket követi, megfelel a hivatal által meghatározott elvárásoknak. A tesztek megírása során a valós vizsgaszituációt szimulálják: a kitöltésre folyamatos tanári felügyelet mellett, a megengedett segédeszközök felhasználásával, az érettségin is előírt időkereten belül van lehetőség. A próbaérettségi során a diákok stresszhelyzetben mérhetik fel tudásszintjüket, valós képet kapva arról, hogy hogyan teljesítenének az éles vizsgán, valamint arról, hogy az egyes tantárgyak mely anyagrészeit szükséges jobban elsajátítaniuk az érettségiig. Három tantárgyból kínálnak lehetőséget a próbaérettségi megírására:
Az Országos Nyílt Próbaérettségi Napot követően a teszteket és azok megoldókulcsait honlapjukon elérhetővé teszik, így a megoldások már a mintavizsga kitöltése után ellenőrizhetőek lesznek. A megírt próbaérettségiket a Studium Generale tagjai természetesen egyenként kijavítják, személyes konzultációs lehetőséget is biztosítva a résztvevők számára, ahol felmerülő kérdéseikre is örömmel válaszolnak. Az idei évben a próbaérettségi kitöltésére az alábbi helyszínek egyikén van lehetőség:
Az Országos Nyílt Próbaérettségi Nap időpontja: 2018. február 10., szombat. Kecskeméten a Kada Elek Közgazdasági Szakgimáziumban kerül megrendezésre a program 9:00-tól. Két idősáv áll majd a jelentkezők rendelkezésére, akik így akár két tantárgyból is próbára tehetik tudásukat. A rendezvény a Studium Generale egyéb programjaihoz hasonlóan INGYENES, ám regisztrációhoz kötött, részvételi szándékotokat az alábbi jelentkezés gombra kattintva jelezhetitek. A regisztráció során egy űrlapot kell kitöltenetek, fontos, hogy adataitokat hiánytalanul adjátok meg, hiszen csak így tudnak számotokra a megfelelő sávban, a megfelelő tantárgyból tesztsort biztosítani. A szervezők kérik, győződjetek meg róla, hogy a megadott elérhetőségeitek (e-mail cím, telefonszám) pontosan legyenek rögzítve, hiszen ezeken a csatornákon keresztül fognak értesíteni Benneteket az esemény részleteiről, a pontos időpontról és helyszínről. A regisztrációt követően kísérjétek figyelemmel a Studium Generale honlapját, valamint rendszeresen ellenőrizzétek e-mail fiókotokat is, bármilyen felmerülő kérdés esetén pedig keressétek a szervezőket bizalommal az info@studiumgenerale.hu címen, vagy facebook oldalukon. Sikeres érettségit kíván a Kapcsolódó képek |
menu