Futsal hírek![]() Nem találtak fogást a masszív Rubeolán a kecskeméti futsalosok! Csömör FC Rubeola – Scoregoal Kecskeméti Futsal Club: 2-0 (2-0) Újabb nehéz mérkőzésre mentek a hírös városi futsalosok péntek este, ahhoz a Rubeolához látogattak, akik 2 nappal korábban a Magyar Kupa negyeddöntőjében az NB I-es Ferencvárost győzték le 5-0-s végeredménnyel, és tettek nagy lépést a final four felé. A mérkőzés jól kezdődött a kecskemétiek számára, Móra került helyzetbe egy szép akció után, ám lövés helyett még húzott egyet a labdán, és az önfeláldozó csömöri játékosoknak sikerült becsúszva menteniük. Ez a kimaradt helyzet aztán 2 perc múlva megbosszulta magát, a rutinos Jenei Ottó indult meg a jobb oldalon, és lökete utat talált a hírös városi kapu bal alsó sarkába. (1-0) Ezután felváltva kerültek veszélybe a kapuk, ám a kialakult óriási taktikai csata igazán a mezőnyben volt érzékelhető. A Rubi masszívan visszaállt védekezésre, amit nagyon magas hőfokon végeztek, a kék oroszlánokban pedig nem volt meg ma este az igazi lendület, hogy ezt a falat feltörje. Ugyan előbb Szabó Szabi találta el a kapu baloldalát, majd Dobosiról pattan szerencsésen a már üresen tátongó kapu irányába a labda, de mindig volt egy utolsó csömöri láb, ami menteni tudott. A csömöri szélvész gyors kontrák pedig állandó veszélyt jelentettek a kecskeméti kapura. A 18. percben 2-re növelte az előnyt a hazai alakulat. Egy szép Dobosi becsúszást követően partvonal mellől jöhettek a hazaiak, akik rutinosan a még fel nem állt kecskeméti védelem mögé gyorsan lőtték be a labdát, és az ott üresen álldogáló Husz egy csel után nem hibázott. (2-0) A második etap ott folytatódott, ahol az első abbamaradt. Masszív csömöri védekezés, és kecskeméti labdatartás, ám hiába kereste a rést a vendég együttes a falon, az valahogy most nem akart összejönni. És amikor nagy nehezen helyzetbe is kerültek, ott elbizonytalanodtak a lábak. Előbb Kovács J. fordult le szépen védőjéről, ám a kapu felé tartó játékszert a kapus szépen ütötte ki, majd Ferenczi is ziccerbe került, de labdája elakadt az elvetődő hálóőrben. A túloldalon Érsek cselezte magát tiszta helyzetbe, ám Csővári a helyén volt, és szépen védett. A kevés gól ellenére, nagyon nagy iramú, élvezhető, feszültséggel teli mérkőzésnek lehetett tanúja a kilátogató mintegy 200 néző, amit nagyszerű védekezésének köszönhetően megérdemelten nyert meg a hazai alakulat. A bajnokság hátralévő részében a Kecskemétnek csak most jön a neheze, az alapszakaszból 2 mérkőzés maradt hátra (Csenger itthon, Gyömrő idegen), és ha felsőházas tagságot szeretne elérni a csapat, akkor mindkét mérkőzésén győznie kell, és reménykednie abban, hogy az ellenlábas Berettyóújfalu ugyancsak 2 mérkőzéséből (Kincsem otthon, Csömör idegenben) egyet elbukjon. Koós Károly vezetőedző: „Ma a Csömör ennyivel jobb volt, de nem szabad elkeseredni, jön hétfőn a Csenger, ha itthon győzni tudunk, akkor még bármi lehet. A csömöri csapat nagyszerűen védekezett, szokatlanul kemény meccs volt, amiből ők jöttek ki jól ezen az estén.” |
menu