menu

  • 2018.05.23.

Kecskeméti diákok nyerték a FIT Kaland Országos Tehetségversenyt

Május második szombatján tartották a negyedikes diákoknak szóló FIT Kaland Országos Tehetségverseny döntőjét Budapesten, ahol hat régió legjobb csapatai mérték össze tudásukat.

A Mathias Corvinus Collegium (MCC) felső tagozatosoknak szóló Fiatal Tehetség (FIT) Programja által szervezett tanulmányi versenyen a kecskeméti MagnetBoys csapata bizonyult a legjobbnak.

A több tudományterületet felölelő, negyedikes diákoknak szóló országos tanulmányi csapatversenyre összesen 120 csapat jelentkezett, amelyek közül a legjobb 7 jutott a végső döntőbe. A résztvevőknek az első fordulóban egy online elérhető projektfeladatot kellett megoldaniuk, amelyek a FIT Program öt képzési területéhez kapcsolódtak: robotika, természettudományos kísérletek, egészségügyi alapismeretek, pénzügyi tudatosság és az internetes tudatosság. A legjobban teljesítők mehettek tovább a második fordulóra, majd az MCC 2018-as tavaszi országos pedagóguskonferenciáján megrendezett budapesti döntőjére.

A végső megmérettetésen a csapatok teljesítményét egy négytagú szakmai zsűri értékelte, amelyek tagjai között olyan neves szakértőket találunk, mint dr. Kádár Annamária mesepszichológus, aki a Fiatal Tehetség Program egyik védnöke is egyben.

 

A FIT Kaland Országos Tehetségverseny helyezettjei:

I. helyezett: MagnetBoys – Kecskemét

II. helyezett: Okoskák – Budapest

III. helyezett: Gyémántkéz – Miskolc

IV. helyezett: FIT – firitty – Veszprém

V. helyezett: Szandai Géniuszok – Szolnok

VI. helyezett: Kalandorok – Budapest

VII. helyezett: Raptorok – Pécs

A Fit Kaland döntősei az elismerő okleveleken túl értékes tárgynyereményekben és élményprogramban részesültek, míg a verseny győztese, a Kecskeméti Széchenyivárosi Arany János Általános Iskola diákjai, a MagnetBoys csapatának tagjai válogató nélkül bekerülhetnek a FIT Program 2018 őszén induló évfolyamába.

Az MCC élményközpontú képzéseiről ismert, felső tagozatosoknak szóló Fiatal Tehetség (FIT) Programjába minden olyan, ősszel ötödik osztályba lépő tanuló is jelentkezhet, aki nyitottsággal és természetes kíváncsisággal közelít az újdonságok felé, valamint szívesen lenne egy összetartó csapat tagja. A diákok június 30-ig jelentkezhetnek a Program honlapján, a fit.mcc.hu oldalon keresztül.

 

Mathias Corvinus Collegium

A Mathias Corvinus Collegium (MCC) a Tihanyi Alapítvány által működtetett különleges képzési intézmény, amelynek célja, hogy Magyarországon a felső tagozattól a középiskolán át az egyetem végéig a hagyományos oktatást kiegészítő, Nyugat-Európában már régóta eredményesen működő, magas színvonalú képzési formát honosítson meg. Az MCC a fiatal tehetségek oktatásával, nevelésével és felkarolásával a tehetséggondozás minőségi formáját valósítja meg, amellyel célja a felelős értelmiség nevelése. Az intézmény képzései valamennyi felvételt nyert diák számára ingyenesek.

Az MCC Fiatal Tehetség (FIT) Programja speciálisan felső tagozatos diákoknak szóló, hagyományos oktatást kiegészítő tehetséggondozó képzés, amely az ország hat városában Budapesten, Szolnokon, Pécsett, Miskolcon, Veszprémben és Kecskeméten elérhető. A program célja, hogy nyitottan gondolkodó, tudatosan cselekvő, közösségükben aktív fiatalokat képezzenek, akik készek folyamatosan fejleszteni saját képességeiket. A képzés a Magyar Nemzeti Bank alapítványainak támogatásával valósul meg.

 

www.fit.mcc.hu

Kapcsolódó képek