menu

  • 2018.06.13.

Véget ért az MNB és az NJE közös ötletpályázata

A Magyar Nemzeti Bank „Pénzügyek felsőfokon – Légy kreatív!” címmel  egyetemi hallgatói pályázatot hirdetett hét vezető hazai közgazdasági  felsőoktatási intézményben, köztük a kecskeméti Neumann János Egyetem  hallgatói között is.

A Neumann János Egyetemről 21 pályázat érkezett összesen, kettő a GAMF  Műszaki és Informatikai Karról, kilenc a kecskeméti Gazdaságtudományi  Karról, és tíz pályamű érkezett Szolnokról, a Gazdálkodási Karról. Az  előzetes bírálaton tíz pályamű jutott tovább, ezt követően az MNB és a  NJE közös bíráló bizottsága döntött a hat csapatról, akik a döntőben  prezentálták ötletüket.

A megmérettetésen a Kontakt elnevezésű csapat nyerte el az első helyet  és az ezzel járó 500 ezer Ft-os fődíjat.

A „Pénzügyek felsőfokon – Légy kreatív!” ötletpályázatot a magyar  fogyasztók pénzügyi kultúrájának és pénzügyi tudatosságának fejlesztése  érdekében írta ki a Magyar Nemzeti Bank. Az NJE második alkalommal vesz  részt az ötletpályázatban. A hallgatók piackutatáson alapuló, kreatív  koncepciókkal pályázhattak, amelyek felhasználásával a fogyasztók széles  körben elérhetővé válnak a megadott témakörökben, úgy, mint;  Kamatkockázat kezelése, Pénzügyileg sérülékeny csoportok elérése,  Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitel Kalkulátor népszerűsítése.

Az elbírálást követően a legjobb hat pályázati munka készítői  lehetőséget kaptak, hogy személyesen, prezentáció keretében is  bemutassák ötletüket.

A feladat 10 perces prezentáció elkészítése volt, és a pályázatukkal  kapcsolatban feltett kérdésekre is válaszoltak a versenyzők. A zsűri  Csányi Dániel, Pöszmet Vivien és Zámbó József „Minősített Fogyasztóbarát  Lakáshitel” témakörben készült pályamunkáját értékelte minden előírt  szempontból a legjobbnak. Így ők 500 ezer forintot vihettek haza.

Az 1. helyezett csapat.

A  dobogó második fokára a Gajdácsi Levente, Marton Ferenc és Nédó János  Dominik alkotta DFL Team csapata állhatott. Jutalmuk 300 ezer forint.

A 2. helyezett csapat.

A  harmadik helyezett Csertő Dzsenifer és Gerencsér Nikolett pályamunkáját  200 ezer forinttal jutalmazta a zsűri.

3. helyezett csapat.

Kapcsolódó képek