menu

  • 2020.05.04.

Arcok a vitrin túloldaláról

A Kecskeméti Katona József Múzeum a közelmúltban indította útjára “Arcok a vitrin túloldaláról” című rovatát, melynek keretében egy-egy kollégájukat mutatják be.

Nem csak szakmai munkásságukról faggatják őket, hanem féltett magánéletükbe is bekukkanthatunk. Ezzel is szeretnének közelebb kerülni és még közvetlenebb kapcsolatot kialakítani az emberekkel, akikért valójában dolgoznak. Ezúttal Szabóné Bognár Anikó igazgató helyettessel beszélgettek.

Arcok a vitrin mögött

Interjú Szabóné Bognár Anikóval

A mai, önmagából kifordult világunkban kevés ember, s talán még ennél is kevesebb nő, mondhatja el magáról, hogy akár befelé, akár kifelé tekint, az ott látottakat hálával vegyes elégedettséggel szemléli. Szabóné Bognár Anikó, a Kecskeméti Katona József Múzeum mindig mosolygós igazgató helyettese ezen kevesek közé tartozik.

A harmónia, ami árad belőled, veleszületett, isteni adottság és szerencsés fordulatok szüleménye vagy kemény munka gyümölcse?

Talán mind egy kicsit. Az a családi környezet, amiben felnőttem mindig biztonságot, kiszámíthatóságot, támaszt, segítséget, igazodási pontot jelentett, valamint életre szóló erkölcsi és világnézeti alapokat, útmutatást és példát adott. Erre szerencsésen épültek rá azok a jellemformáló évek, amelyeket egyetemistaként Szegeden eltöltöttem, majd a családalapítás, a férjem és a gyermekeim. Emellett persze dolgozom is azon, hogy mindig segítőkészen forduljak akár a családom, barátaim, akár a kollégák felé, és ez a pozitív hozzáállás meg is térül: amit adsz, azt is kapod vissza. Ugyanakkor van bennem egy egészséges kritikus szellem is, de ezt csak addig hagyom működni, amíg a hátrányomra nem válik.

Történelem tanári ambícióid voltak, ez hogyan vezetett oda, hogy a történelmen túl a néprajz és a szociológia szakot is elvégezted az egyetemen?

Kevés gimnazista indul neki a nagybetűs életnek konkrét egzisztenciális célokkal. Én is mindössze annyit tudtam, hogy nagyon szeretem a történelmet és szívesen tanítanék, ezért jelentkeztem a Szegedi Tudományegyetem történelem szakára. Abban az időben az alapszak mellé kötelező volt ún. általánosan művelő kurzust is felvenni, így kerültem el egy néprajzi előadásra, majd választottam idővel a történelem mellé a néprajz szakot. Az alapos, ugyanakkor nagyon élményszerű, és rengeteg kutatói tapasztalattal fűszerezett órákon nem csak szakmai ismereteket és szakmaszeretetet, hanem becsületet, emberséget, tisztességet tanultunk. A tanszéken és a tanáraink körében megtapasztalt barátságos és befogadó légkör, szakmai elhivatottság és alázat nagy hatással volt rám, azonnal éreztem: hazaértem. A képzésünk az elmélet mellett terepgyakorlatokat is magába foglalt, a nyári kutatótáborok alatt gyakorlati ismereteket szerezhettünk, és a Kárpát-medence különböző tájait ismerhettük meg. Ráadásul remek közösségbe kerültem, olyan barátok közé, akikkel rendszeresen voltak közös programjaink. Meghatározó 7 év volt a szegedi egyetemista esztendők időszaka, nem csak életre szóló élményekkel, hanem máig élő és meghatározó emberi és szakmai kapcsolatokkal gazdagodtam.

A néprajzon belül mely irányt érzed magadénak?

Alapvetően tárgyi néprajzzal foglalkozom, azon belül pedig a népi táplálkozáskultúra áll a legközelebb hozzám. Ez a terület az ételválasztékkal, az étkezések rendszerével, az ételkészítési módokkal, illetve azok történetiségével és változásával foglalkozik. Azon túl, hogy nagyon érdekes, azért is szeretem ezt a témakört, mivel mi nők, meríteni tudunk a saját, gyakorlati tapasztalatainkból is. Egyik tanulmányomban a süteménykultúra változását vettem górcső alá. Azt, hogyan jutottunk el a kalácsféléktől a 20. század második felére a zselatinos vagy épp joghurtos édességekig, hogyan fejlődött a technológia, hogyan vezetett az út a kemencétől a takarékos gáztűzhelyig és a hőlégkeveréses villany sütőkig, és ami a legfontosabb, hogyan, mi módon terjed el és válik általánossá egy-egy új ételféle. A táplálkozáskultúra iránti érdeklődésem miatt is szerettem nagyon a 2018-ban a Cifrapalotában Dr. Végh Katalinnal közösen rendezett „Fogytán reménynek és kenyérnek” című, a háborús gasztronómia témakörét feldolgozó kiállítást.

Az egyetem után az utad azonnal a Kecskeméti Katona József Múzeumba vezetett?

Kezdetben a Naiv Művészek Múzeumában dolgoztam, amely akkoriban alapítványi formában működött, de rövidesen visszakerült a megyei múzeum kötelékébe. 2003-ig ott tevékenykedtem, utána két év otthonlét következett a nagyobbik gyermekemmel, majd 2006-tól a Cifrapalotában dolgozó szakemberek csapatát erősítettem. 2018 óta a KKJM szakmai igazgatóhelyetteseként dolgozom, de a Cifrapalota vezetői feladatait a mai napig ellátom.

Egy intézmény vezetése sok időt elvesz a szakmai feladatoktól, jut elegendő időd „szakmázásra”?

A múzeumi szervezet bármely egységében dolgoztam is, mindig volt a szakmai feladataim mellé rengeteg gyakorlati, szervezési és programtervezési munka. Az igazgatóhelyettesi poszt valóban sok adminisztratív és operatív feladattal jár, mely a hagyományos szakmai munkától vonja el az időt. Ám egy-egy kiállítás előkészítésekor mindig szükség van a szaktudásunkra és a kutató munkánkra, amikor érdemben áldozhatunk a szakma oltárán. Ezek az alkalmak igazi felüdülésnek számítanak. Az utóbbi időben főként történeti kiállítások rendezésében vettem részt, 2014-től Dr. Végh Katalinnal közösen, amelyek közül kiemelkedett az első világháború történetével foglalkozó kiállítás és programsorozat. Ennek eredményei és hozadékai messze túlmutatnak egy szimpla kiállításrendezésen.

Örök küzdelem a mai nők számára: egyensúlyt találni a munka és a hagyományos női szerepek között. Szerinted lehetséges?

Mindenképpen, de csak úgy, ha az egész család együtt dolgozik ezért. Ha észrevesszük, mikor kinek van nagyobb szüksége a segítségre, mikor kinek a munkája kívánja meg azt, hogy az otthoni feladatok alól tehermentesítve legyen, amikor a család minden tagja mellé áll, s hátrább sorolja a saját érdekeit. Ez egy igen kényes és sok odafigyelést kívánó egyensúly, de nálunk működik, amiért végtelenül hálás vagyok. A családom hátteret, alapvető biztonságot ad nekem, mindig, minden körülmények között mellettem állnak. A mi demokráciánkban nincsenek személyre lebontott munkák. Feladatok vannak, melyeket négyőnknek kell megoldanunk. Mindenki részt vesz mindenben, a gyerekek is, így nem csak a kötelességek, de az elért sikerek, eredmények is közösek.

Mi az, amitől töltődsz?

A kertészkedés és a sütés-főzés. A virágok szeretete, pátyolgatása nagymamám rám hagyott öröksége, nagyon szeretek a kertben lenni. Szeretem a csendet, a nyugalmat, hogy a gondolataimmal lehetek és a szépséget, ami ezáltal létrejön. Ráadásul ilyenkor tavasszal egy csoda fogad odakint minden alkalommal. Főzni egyetemista korom óta szeretek, egy-egy szigorlat után nekem az jelentette a kikapcsolódást, ha kreálhattam valami finomat a barátaimnak. Teljes mértékben kikapcsolódást jelent még az olvasás, és időnként – bár erre nem sok időm van – a hímzés. Na, olyankor tényleg megszűnik a külvilág minden zavaró mozzanata.

Ha kapnál ajándékba minden nap 3-4 órát pluszban, mire fordítanád?

Kertészkedésre. Azt érzem, hogy soha nem érek a végére a feladatoknak és mindig szeretnék valami újat, szépet. Az időmet azért a végletekig kihasználom – legtöbbször az alvás rovására.

Van-e beteljesületlen vágyad?

Elégedett vagyok és hálás az életemért. Szeretném, ha a család és a munkám között a jövőben is egyensúly lenne és továbbra is helyt tudnék állni mindkét területen. Boldog lennék, ha a gyermekeim felnövekedését és kiteljesedését, útkeresését és az út megtalálását figyelemmel tudnám kísérni. Bízom benne, hogy boldog és elégedett felnőttként találják meg a helyüket a világban – azon értékek mentén, amelyek a mi életünket is irányítják. Szeretnék utazni a családdal, világot látni, más népek életét, kultúráját, ételeit megismerni, és azokat a sajátunkba beépíteni. A munkahelyen egymást segítő és inspiráló közösségben szeretnék továbbra is dolgozni. Ami feladatot kapok, azt igyekszem becsülettel elvégezni. A megkezdett kiállítások sorát számos témával lehet folytatni, melyhez folyamatos megújulásra és inspirációkra van szükség. Úgy gondolom, hogy nagy lehetőségek rejlenek a néprajzi kiállításokban, jó lenne ezekből minél többet rendezni.

Kecskeméti Katona József Múzeum

Kapcsolódó képek