Eltűnt Gyermekek Világnapja: május 25.![]() „Veszélyes dolog kilépni az ajtón (…). Csak rálépsz az Útra, és ha nem tartod féken a lábadat, már el is sodródtál, ki tudja, hová.” (John Ronald Reuel Tolkien: A Gyűrűk Ura) Az eltűnt gyermekek világnapja Ronald Reagan amerikai elnök által 1983-ban kezdeményezett nemzetközi emléknap, melyet az 1979. május 25-én New Yorkban eltűnt 6 éves kisfiúra, Etan Patzra és sorstársaira emlékezve tartanak ezen a napon. Eltűnésének hatására új jogszabályokat vezettek be az Amerikai Egyesült Államokban, a gyermekek védelme érdekében, valamint a felkutatásuk céljából új módszerek alkalmazását kezdték meg. A magyar hagyomány szerint az eltűnt gyermekek világnapjával egyidejűleg 2011. óta tartják meg hazánkban az Ezer Lámpás Éjszakája elnevezésű civil kezdeményezést, mely idén május 29-ére esik. A világnap célja felhívni a figyelmet az eltűnt és bántalmazott gyermekekre, a megelőzésre, illetőleg az országok közötti együttműködés fontosságára. Mik az eltűnések lehetséges okai? • kisebb gyerekeknél előfordulhat, hogy belemerül a játékba és elkóborol Hogyan előzhetik meg gyermekük eltűnését? A családon belüli stabil érzelmi háttér biztosítása a legfontosabb. Nélkülözhetetlen, hogy gyermekük előtt követendő példaként jelenjenek meg saját életükkel, helyes értékrendet közvetítsenek, szakítsanak időt az őszinte, nyitott beszélgetésekre, közös időtöltésekre, ismerjék meg barátait, de a legfontosabb hogy szeretettel és odafigyeléssel forduljanak gyermekük felé. Kulcsfontosságú annak elérése, hogy gyermekének ne forduljon meg a fejében, hogy elkóborol, megszökik otthonról, akár csak kalandvágyból is! Mi a teendő, ha eltűnt a gyermekük? • hasznos az eltűnt gyermek kapcsolatrendszerének feltérképezése, a vele szorosabb kapcsolatban álló barátok, ismerősök felkeresése, Segítségért fordulhatnak a 116-000–ás ingyenesen hívható telefonszámon a Kék-Vonal Alapítvány munkatársaihoz. Mindenki kötelessége az eltűnt gyermekek megtalálását, családba, otthonba történő visszatérését támogatni, segíteni! Amennyiben eltűnt vagy megszökött a gyermekük, ne felejtse minden esetben értesíteni a rendőrséget, hogy minél hamarabb újra biztonságban lehessen! Az eltűnésről személyesen is megtehetik bejelentésüket bármelyik rendőrkapitányságon vagy a jól ismert 107-es vagy 112-es telefonszámokon! Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztály Kapcsolódó képek |
menu