Már közel teljes létszámban tudják fogadni a strandolni vágyókat![]() Már közel teljes létszámban tudják fogadni a strandolni vágyókat a Kecskeméti Élményfürdő és Csúszdaparkban, amely június 15-én nyitott ki. A legtöbb szolgáltatást már igénybe lehet venni a strandon, azonban még vannak szabályok, amelyeket fontos betartaniuk a látogatóknak. A Kecskeméti Fürdő újranyitására is készül már a létesítményt működtető cég. A veszélyhelyzet megszűnésével enyhültek a szabályok a Kecskeméti Fürdőben is, mely június 15-én nyithatott meg. Természetesen vannak dolgok, amiket a látogatóknak be kell tartaniuk: figyelniük kell a másfél méter távolság betartására, illetve fontos, hogy a létesítménybe való belépéskor a kihelyezett kézfertőtlenítőket használják. Most már 1800 főt fogadhat a strand, azonban a hétfői naptól ez még tovább fog emelkedni. – A szolgáltatásaink közül szinte minden elérhető már, kivéve a termál medencét, mivel erre vonatkozóan a múlt hétig még érvényben volt egy korlátozó szabályozás. Viszont ez enyhült a vészhelyzet megszüntetésével, úgyhogy a hétfői naptól már azt is megnyitjuk a vendégeink előtt – mondta Székely Lilla, a Hírös Sport Nonprofit Kft. kommunikációs és marketing osztályvezetője. A fürdő rész egyelőre zárva tart, de hamarosan már ott is lesz elérhető szolgáltatás. Az érdeklődők a látogatószámot és az aktuális információkat a www.kecskemetistrand.hu oldalon találják meg! Forrás: hiros.hu |
menu