menu

  • 2020.08.18.

Ingatlanpiaci helyzetjelentés

A járvány tavaszi szakasza alatt az ingatlan adásvételek száma visszaesett, azonban júniusra már jobban is teljesített, mint tavaly ugyanebben az időszakban.

A Duna House Hálózat Kecskemét, Passage Üzletházának irodája úgy tapasztalta, hogy a korlátozások feloldása után szinte rázuhantak az emberek az ingatlanpiacra, bőven behozva az előző hónapokat.

Az utóbbi években hatalmas ingatlanpiaci bummot tapasztalhattunk, amely sok esetben az árakat is egyre fentebb nyomta. Kecskeméten és környékén ez kifejezetten a Mercedes-Benz Gyár jelenlétének és az egyetem bővülésének volt köszönhető. A vírus kezdetén még nagy árcsökkenést jósoltak, azonban ez nem igazolódott be. – Ingatlanközvetítői tapasztalataink alapján stagnáló, esetenként enyhén változó árakkal találkozhatnak a vevők, de óriási árzuhanásról egyáltalán nem beszélhetünk. Azt vettük észre, hogy inkább realizálódtak az árak. A vírus előtt a panellakások ára sokszor vetekedett a családi házakéval. Most pedig a lakások visszatértek a normál árba, és felértékelődtek a kertes házak, hiszen a karantén ideje alatt megmutatkozó bezártságnak köszönhetően sokan átértékelték, hogy milyen otthonra van szükségük. Így jelenleg Kecskeméten, és annak 30 km-es vonzáskörzetében óriási a kereslet a családi házakra – tájékoztat minket Kemecsei Szabin, a Duna House Hálózat Kecskemét, Passage Üzletház irodájának briliáns fokozatú értékesítője.

Újra pörög az adásvétel
A vírus ideje alatt a Duna House szerint nem volt csökkenés a kínálatban, inkább a keresletet érintette átmenetileg a vírushelyzet. – Néhány eladó ugyan visszalépett, de tipikusan mára ők is újra meghirdették az ingatlanokat, az irányárakat azonban tartották – folytatja az ingatlanértékesítő. – Elemzéseink szerint már júniusban ugyanannyi adásvétel jött létre, mint egy éve, és majdnem kétszer annyi, mint a válság mélypontján márciusban. Az ingatlanpiaci bővülés májushoz képest is jelentős, 33%-os. Az emelkedés kéttényezős. Egyik része a járványidőszak alatt elhalasztott tranzakciókból tevődött össze, a másikat pedig a karantén alatt megváltozó igények hívták életre. Jóformán a vírus után mindenki rázuhant az ingatlanpiacra, az árak nem nőttek, de eladni sokkal könnyebben lehet, főleg a kertes házakat, illetve van egy réteg, aki nagyon keresi a prémium, akár 80-100 millió forintos ingatlanokat.

Fontos a megfelelő piaci ár
A hirdetési portálokon árak tekintetében talán most még nagyobb káosz van, mint eddig. A magánszemélyek legtöbbször érzelmi alapon áraznak, ami torz képet mutat. Mások pedig ezen árak alapján árazzák be a saját ingatlanjaikat, ami csak ront a helyzeten. A kínálat nagyon gyorsan nő és hatalmas különbségek vannak ár tekintetében, elméletileg ugyanolyan értékű ingatlanokról. – Egyértelműen érzékelhető a szakember igény az ingatlanpiacon, hiszen az átlagember nincsen tisztában a piaci változásokkal, az eladást befolyásoló tényezőkkel. Az eladás folyamata a megfelelő piaci ár meghatározásával kezdődik. Sokan már itt bajban vannak, hiszen adott esetben akár milliókat veszíthetnek az adásvételhez kötődő jogszabályok és piaci ismeretek hiányában – figyelmeztet a Duna House értékesítője.

Új építésű ingatlanok helyzete
Az utóbbi években sok lakópark épült és több városrész is szép, új építésű családi házakkal bővült. Ezek nagy részének értékesítése még mindig zajlik. – A 27%-ra visszaemelkedő újlakás-áfa hatására csökkenni látszik a fejlesztési aktivitás. 2020 első negyedévében bejelentett új lakásépítési szándék, a második legalacsonyabb mennyiség a 2014 óta tartó ingatlanpiaci ciklusban. A lakásfejlesztők 2021-ben közel harmadnyi új lakás átadását tervezik jelenleg, mint 2020-ban. Továbbá a tavalyihoz képest jelentősen nőtt ezen lakások négyzetméter ára. Akinek van tőkéje, az szívesen vásárol újat, amit még segít az is, hogy a hitelfelvételi lehetőségek kedvezőbbek. Azonban, ha valaki nem tud ekkora pénzt rászánni otthonára, akkor a használt ingatlanpiacon most bőven tud válogatni. Ezek azonban nagyrészt felújítást igénylő házak, de sok esetben még így is több marad a zsebünkben, mint egy új esetében – hívja fel a figyelmet a szakértő.

Irodapiac és a vírus
A vírusveszély komoly bizonytalanságot okoz az eddigi országosan hasító irodapiacon, egyelőre azonban megbecsülhetetlen merre billen a trend. A Duna House szerint legalább ugyanannyi érv szól a visszaesés, mint a stagnálás mellett. – Kecskeméten elenyésző tranzakció van az irodaingatlan adásvételekkel kapcsolatban, szemben a bérléssel. Azonban a vírus ideje alatt sok vállalkozó kényszerült bevételkiesés miatt költségcsökkentésre, illetve a „dolgozz otthon!” sokak számára bevált és hosszú távon is tartós maradhat. Az igények visszaesése maximum hosszú távon, a bérleti díjak csökkenésére hathat – mondja a Duna House értékesítője.

Az ingatlan még mindig az egyik legjobb befektetés
Az emberek nagy része nem bízik eléggé a pénzügyi szektorban ahhoz, hogy befektessen. Nem igazán van olyan befektetési lehetőség, amely elég biztonságot ad, ezért a lakosság többségének nincs beforgatva a pénze. – Az ingatlanbefektetés közép és hosszútávon még mindig az egyik legbiztosabb és legjövedelmezőbb befektetési forma – folytatja a szakértő. – Az ingatlan tartja az árát és jövedelmet is hoz, valamint 5-10 év múlva nyereségesen eladható. Ebben a bizonytalan gazdasági helyzetben a részvénypiac sokkal kiszámíthatatlanabb. Míg, ha a lakásbefektetésnél az azonnali lakáskiadásból származó hozam csökken is vagy átmenetileg megszűnik, a lakás értéke minden bizonnyal akkor is tovább nő. Jelenleg a hitelpiac is egyre kedvezőbb. Látjuk is, hogy sokan kevesebb önerőből vásárolnak reális áron befektetésre szánt lakást, amelynek a bérleti díjából állják a havi hitellevonást.
Az ingatlaniroda szerint most nem szabad kivárni. – Még a belengetett második hullám előtt érdemes végig vinni az adásvételt, mert ha visszatértnek a korlátozások, akkor ősszel kevesebb lehet a vásárló – javasolja a Duna House értékesítője.

Vágsélei Csilla Sára

A cikk a 2020. augusztus 17-én megjelent Kecskeméti Szuperinfóban is olvasható.

Kapcsolódó képek