Idén is bekukkanthatunk a Mikulás Kuckójába![]() Bár a jelenleg érvényben lévő szabályozások szerint a Ciróka Bábszínház kapui is zárva vannak, mégsem kell lemondanunk a várva várt Mikuláskuckóról. A Kuckó ugyanis a főtérre költözött, december végéig ott várja látogatóit! Az Emléktár-téren megtekinthetjük a Mikulás hálószobáját és műhelyét, amely igazán sok érdekességet és látnivalót rejteget. Megcsodálhatjuk a Ciróka előadásainak számos szereplőjét is, akik három hétre beköltöztek a kis házakba, hogy onnan kívánjanak mesés karácsonyt a gyerekeknek. Aki a nézelődés mellett a helyszínen emlék képet is szeretne készíteni, az felülhet a réges-régi szánok egyikére. És mivel nincs bábszínház játék nélkül, a Ciróka arra kéri a látogatókat, vegyenek mindent jól szemügyre! KARÁCSONYI NYOMOZÁS Nézd végig a házikók lakóit, és írd meg nekik, melyik előadásukhoz tartoznak. Ne csüggedj, ha nem ismered fel a szereplőket! A Ciróka honlapján az előadások fotói között sokukra rátalálhatsz. Aki három meseszereplőről kinyomozza, melyik előadásban léptek fel, részt vesz év végi sorsolásukon. A szerencsések családi belépőt nyernek on-line előadásuk egyikére. Mesés karácsonyt!
Kapcsolódó képek |
menu