menu

  • 2020.12.16.

Segítséget kapott a Kecskeméti SOS Gyermekfalu

– BELSŐ INFORMATIKAI HÁLÓZAT A DELTANETTŐL

A kecskeméti SOS gyermekfalut évek óta támogatja a Deltanet internetszolgáltató. Most azonban egy, az eddigieknél nagyobb segítséget is nyújtott a családokból kiemelt gyermekeket nevelő alapítványnak.

A társadalmi felelősségvállalást mindig is fontosnak tartotta a kecskeméti internetszolgáltató. Legutóbb a város óvodásait lepték meg piros labdákkal, most pedig a gyermekfalu dolgozóinak munkáját támogatták. – Néhány évvel ezelőtt került partnereink közé az SOS Gyermekfalvak, akik folyamatos támogatást kapnak tőlünk abban a tekintetben, hogy jelentős kedvezményt adunk nekik az internetszolgáltatásunk díjából. A hozzájárulásunkkal egy állandó támogatást kívánunk nyújtani, hiszen nagyon szép és jó cél az, amiért a gyermekfalu küzd. Azonban rájöttünk, hogy belső hálózati működési problémái vannak a falunak, amire mi megoldást tudunk nyújtani. Saját költségünkön vállaltuk egy olyan belső informatikai hálózat kiépítését, amely a gyermekfalu mindennapi működését segíti – meséli Gyurász Zoltán, a Deltakon Kft. ügyvezető tulajdonosa.

A cég egy ideje már a gyermekfalu nevelőszülői házaiba is szolgáltat egyedileg. A cél a falu két központi irodaházába új, függetlenelosztó hálózat kiépítése volt, de végül összesen hat központi házat láttak el stabil és megbízható hálózattal, melyen az ott élő gyermekek tanulását, kikapcsolódását is támogatja a szupergyors internet. – Szeretünk segíteni, pláne ha közben értéket is adunk. Az SOS Gyermekfalvaknak egy igazán hasznos segítséget sikerült nyújtani, ami külön öröm. Még nem vagyunk óriás cég, de lehetőségeinkhez mérten, ahol tudunk segítünk– fejtette ki Gyurász Zoltán.

Az internet 2020-ban még inkább felértékelődött a vírus okozta karantén helyzet miatt. A cég a saját bőrén tapasztalta, hogy idén mennyire megnövekedtek az igények, elvárások. – Eddig is innovatívak voltunk, de ez az év több területen is elkerülhetetlenné tette a fejlesztéseket – folytatja az ügyvezető. – Ügyfeleink nagy része eddig csak szórakozásból használta az internetet, de idén ez nagyon megváltozott, mely látszik az előfizetői számunk jelentős növekedésében és a magasabb csomagra váltások számában. A feszített munkatempónak és a fejlesztéseknek köszönhetően most még jobb minőséget kapnak az ügyfeleink, amiért nagyon hálásak is. Úgy gondolom, hogy a mi tevékenységünk önmagában is egyfajta társadalmi szerepvállalás, hiszen olyan helyeken, főként város táblán kívül kínálunk internetet, tévét és telefont, akár egy csomagban, ahol szinte senki más. 50 km-es körzetben, több mint 50 településen vagyunk jelen. Mindig nagy örömmel fogadják kollégáinkat a családok, hiszen az internettel a világot hozzuk el számukra.

A cikk a 2020. december 14-én megjelent Kecskeméti Szuperinfóban is olvasható.

Kapcsolódó képek