Meglepő jelenség az égbolton. Új csillagképek jelennek meg a Ciróka Bábszínház felett!![]() Évadnyitó sajtótájékoztatót tartott a Ciróka Bábszínház, ahol bemutatták azt a különleges jelenséget, amely a 2022/23-as évadban a teátrum felett ragyog. Az eseményen Kiszely Ágnes a Bábszínház igazgatója és Kuthy Ágnes a Ciróka művészeti vezetője tette nyilvánossá az évadtervet és informált a következő év fontosabb mérföldköveiről. Bábszínházunk felett a sok ismert csillagkép között mesebeliek is ragyognak. Ezek a csillagképek a mesék őrzői. Valamennyinek üzenete van számunkra: légy bátor, szeretetteljes, segítőkész, igazságos…. A mesék által tolmácsolt üzenetek napjainkban még nagyobb jelentőséggel bírnak. Utat mutatnak, erőt és reményt adnak -mondta bevezetőjében Kiszely Ágnes igazgató. Az évad során hat új bemutatóval készül a Társulat. Az iskolás és óvodás korosztály számára meghirdetett A nagy érdeklődésre való tekintettel a bérletajánlatba bekerült három, korábbi években bemutatott előadás is. Nagykorúságának évébe lép, azaz 18 éves lesz a Pestiek a Budai utczában elnevezésű felnőtt-sorozat, amelynek keretében idén is izgalmas és különleges előadásokat láthat a Ciróka Bábszínház felnőtt törzsközönsége. A kínálatban szerepel bábszínházi előadás, független színházi produkció, irodalmi est. A sorozat a Színházak éjszakáján veszi kezdetét egy fergeteges szólójátékkal. Három pillére van az idei évadunknak, amely biztosítja színházunk szakmai továbblépését. Az egyik a fiatal alkotók meghívása, akik újszerű látásmódjukkal lendületet hoznak társulatunkba. Közéjük tartozik Kovács Domokos, A Napról és a Holdról előadás alkotója, valamint Fodor Orsi, az Egyszemke, Kétszemke, Háromszemke frissen végzett rendezője. A bábszínház idén is gyakorlati helyszínt biztosít a MATE Rippl-Rónai Művészeti Intézet színész hallgatóinak. A végzős osztályból Potonyecz Fanni, Madácsi István és Szentgyörgyi Dániel látható majd egy-egy produkcióban. Az évad második pillére a T.T.T.K. (TEST-TÁRGY-TÉR-KÉP) névvel létrehozott kísérleti alkotóműhely, ahol a bábszínészek különféle anyagok, tárgyak segítségével kutathatnak új kifejezési lehetőségek, formanyelvek után, amellyel egy performatívabb, absztraktabb bábszínházi nyelvezet kialakulását segítik. Az ifjúsági és felnőtt nézők számának növekedése is igazolja, hogy a báb, mint műfaj nem korosztályspecifikus. A fantáziára építő, érzelmeket stimuláló vizuális és zenei eszközöket alkalmazó előadások iránti érdeklődés folyamatosan nő. Az évad harmadik pillére olyan előadások műsorra tűzése, amely ezt az igényt elégíti ki. Bármi történjen közvetlen, vagy tágabb környezetünkben, nekünk itt a bábszínházban az a feladatunk, hogy előadásainkkal gyerekeknek és felnőtteknek olyan élményt biztosítsunk, amelyet magukkal visznek a hétköznapokba Ehhez elengedhetetlen szakmai előre lépésünk – tette hozzá Kuthy Ágnes.
Kapcsolódó képek |
menu