Rangos nemzetközi búvárúszó mezőny állt rajthoz Kecskeméti Fürdőben![]() Kecskemét adott otthont a 2022.11.26-27.-én megrendezett Fiatal Uszonyosúszók IX. Világtalálkozója elnevezésű uszonyosúszó versenynek, amelyen 14 ország 47 egyesületének 342 versenyzője mérhette össze erejét a medencében. A BÁCSVÍZ KVSC búvárúszó szakosztálya – az úszó szakosztály versenyzőivel kiegészülve – 22 versenyzővel képviseltette magát a gyermek, serdülő és ifjúsági korosztályok elitjében. A kecskeméti szakosztály végül az előkelő 7. helyen zárt a csapatok eredményességi táblázatán. – Így utólag elégedetten dőlhetünk hátra. Bevallom, nem számítottunk ekkora érdeklődésre a versenyünkkel kapcsolatban. Korábban is látogatták versenyünket távolabbi országokból, mint például Törökország, de az észak-afrikai és arab nemzetek jelenléte meglepett minket. Úgy gondolom, hogy a kuvaiti, jordán, egyiptomi, tunéziai csapatok érdeklődése jól mutatja, hogy rendezvényünk évről-évre egyre nagyobb presztízzsel bír. Ilyen népes mezőnyben a csapat hetedik helyezés nagyszerű eredmény, kecskeméti versenyzőink pedig ismét bebizonyították, hogy a nemzetközi mezőny élvonalába tartoznak. – foglalta össze a hétvégét Juhos Gergely. ![]() Fotó: Csikai Anita Dobogós helyezések: Turucz Zoé 4×50 mix felszíni váltó 4×100 mix uszonyos gyorsváltó Felkészítő edzők:
Gratulálunk a versenyzőknek és felkészítőiknek! További sikereket kívánunk nekik!
Kapcsolódó képek
|
menu