menu

  • 2021.02.15.

A Kecskeméti Nemzeti Színház első társulati tagja már megkapta a koronavírus elleni oltást

Arató Andrea súgóként dolgozik a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színházban immár húsz éve. Büszkén vállalta, hogy beszámol az oltásról és a hirtelen jött lehetőségről.

G.S. Miért döntöttél úgy, hogy beadatod az oltást?

A. A .: Azért döntöttem úgy, hogy beadatom a Covid-19 elleni vakcinát, mert úgy gondolom, hogy ez az egyetlen kiút a pandémiából. Nem rögtön hoztam meg e döntést, sokat olvastam, sok interjút meghallgattam hozzáértő, tudós szakemberektől, orvos barátaim véleményét kikértem ezzel kapcsolatban. Korábban, más betegségek megelőzésére nem oltattam be magam, kivéve a gyermekkori kötelező védőoltásokat. Most viszont azt vallom, ahhoz, hogy ismét visszakapjuk a régi életünket, ha már nem is ugyanolyan formában, mint korábban, és ismét “kinyisson a világ”, annak ez az egyetlen módja.

G.S. Volt benned fenntartás ezzel kapcsolatban?

A. A.: Azzal, hogy be kell oltatni magunkat, azzal nem! A bizonytalanságomat a vakcina fajtája okozta. Melyiket is? Elsősorban a Pfizert vagy a Modernát szerettem volna beadatni, de miután a háziorvosom felhívott, hogy lehetőségem van másnap oltatni magam, így az AstraZenecát is elfogadtam. Így túl vagyok az első oltáson. Az orvos felhívta a figyelmem a mellékhatásokra, amelyek másnap jelentkeztek is, de egy nap alatt lezajlott. Bevallom, jó érzés, hogy valamennyire már biztonságban érzem magam! A következő oltás időpontját is megkaptam, ami egy hónap múlva esedékes. Mindezt egy kis kártyán rögzítették is. Azt is fontosnak tartom, hogy legyen igazolás az oltásról!

G.S. Hogyan látod a környezeted, az oltás mellett vannak?

A. A. Igen. Teljes mértékben, ez nem kérdés. Meg kell, hogy védjük magunkat, a családunkat, a környezetünket! Szerencsére egyre többen vélekednek így! Talán így ismét dolgozhatunk, barátkozhatunk, utazhatunk félelem nélkül!

Gégöl Sarolta

Kapcsolódó képek