menu

  • 2021.03.30.

Ki legyen az év védőnője?

Idén online szavazáson keresik az év védőnőjét. Családok, kollégák és a munkáltató is javasolhatja, kik legyenek a jelöltek. A jelölés határideje május 1-je.

A jelölés célja

A Magyar Védőnők Egyesülete 2011-ben, megalakulásának 20. évfordulója alkalmából megalapította az ÉV VÉDŐNŐJE DÍJAT. A védőnői munka nem látványos, hisz mindig egy-egy személyre, családra irányul. A beérkezett jelölések, történetek alapján szeretnék bemutatni azt az áldozatos munkát, amelyet a védőnők – sokszor nehéz körülmények között – végeznek a lakosság egészségének megőrzése érdekében. A védőnők számára a szakmai elismerés mellett az is igen fontos, hogy a családok elégedettek legyenek, érezzék, hogy a védőnők értük dolgoznak. A Díj odaítélésével évről-évre azokat a védőnőket kívánják elismerni, akik munkáját a családok, iskolák, kollégák, munkáltatók, szakfelügyelet egyaránt megbecsülik.

A jelölésben résztvevő személyek

Családok, szülők, diákok, iskolák, társszakmák képviselői, kollégák, munkáltatók, akik saját tapasztalatukat megosztva, saját történetüket elmesélve mutatják be a védőnők mindennapi tevékenységét.

Az ÉV VÉDŐNŐJE DÍJRA 2021-ben az alábbi 6 kategóriában lehet jelölteket állítani

– Nagyváros
– Kisváros
– Kistelepülés
– Iskolavédőnő
– Családvédelmi Szolgálat
– Szakmai vezető

A jelölés folyamata

– jelölések beérkezésének végső határideje (2021. május 1.)
– nyilvános közzététele (2021. június 11.)

Jelölések benyújtásának helye

– Írásban, az Egyesület levelezési címe: Magyar Védőnők Egyesület – 1134 Budapest, Angyalföldi út 5/B.
– Elektronikus úton: www.mave.hu honlapon
http://evvedonoje.redlemon.hu

A jelölések elbírálásának szempontrendszere – ÉV VÉDŐNŐJE zsűrije

• Szakmai Bizottság: Hazai viszonylatban egyaránt ismert és megbecsült szakemberei közül kerültek ki.
• Független Bíráló Bizottság
• ÉV VÉDŐNŐJE jószolgálati nagykövetei: Keresztes Ilona, Szöllősi Györgyi

Az ÉV VÉDŐNŐJE DÍJ

A Faludi G Ékszermanufaktúrában üvegből készül, saját tervezésű iparművészeti nyakék, amely fusing technikával és tradicionális üvegfestéssel készült. A Faludi G ékszerek középpontjában a nő áll: a lány, az asszony, az anya. Az Év Védőnője díj, mely egy ezüsttel díszített, kék és zöld színű üvegmedál, az alkotó szándéka szerint a Védőnők Napja logójában is szereplő, ölelő, védelmező két kezet szimbolizálja.

Eredményhirdetés

Az ÉV VÉDŐNŐJE DÍJ ünnepélyes eredményhirdetésére a Védőnők Napja Ünnepi Rendezvényen kerül sor, mely idén 2021. június 11-én
a Semmelweis Egyetem a Semmelweis Egyetem Nagyvárad téri Elméleti Tömbjében valósul meg.
Az esemény a sajtó képviselői és a nagynyilvánosság előtt is nyitott.

Forrás: https://mave.hu

 

Kapcsolódó képek