menu

  • 2021.03.31.

Kecskeméti Húsvétoló

Felfedező séta a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház és a Hírös Város Turisztikai Központ szervezésében

A jelenlegi pandémiás helyzetben a korábbi, évről évre megendezett, nagysikerű Húsvétoló Fesztivál sajnos elmarad Kecskeméten. Így az idén belvárosi felfedező sétára csábítják a szervezők a kedves érdeklődőket, amely során önállóan tehetnek felfedezést Kecskemét belvárosában a kihelyezett QR-kódok segítségével vagy online gyűjthetnek élményeket helytörténeti érdekességekről a Húsvét jegyében!

Kérik, hogy ne klasszikus turisztikai nevezetességek látogatására készüljenek!
Kiderül például, hogy hány hektoliter locsolóvizet „öntözött el” a város ifjúsága száz éve, ki volt a sztárfellépő a két világháború között a színház húsvéti repertoárjában, és voltak-e élő állatok a korabeli húsvéti kirakatokban… A séta tartalmát a Séramóra Sétairoda készítette, akik a kecskeméti századfordulós életet kutatják és tárják az érdeklődők elé.

Az első állomás a Hírös Város Turisztikai Központ és a Kelemen László Kamaraszínház épülete. A bejáratnál kihelyezett QR-kód leolvasása után töltődik be az első állomás, egy képekkel és izgalmas történetekkel teli felületre irányít, ahol hangoskönyv-szerűen meg is hallgathatóak az érdekességek, Aradi Imre színművész előadásában. Minden állomás végén pedig iránymutatást kapnak a sétálók, hogy merre tovább, hol van a következő megálló, hol kell a következő QR-kódot keresni.

Állomásonként egy-egy online játék is várja a résztvevőket, amely nemcsak a gyerekeknek érdekes, hanem mindenkit megmozgat! A hangfelismerős játék során például kitalálhatják, hogy milyen hangok, zörejek vették volna körbe, ha száz évvel ezelőtt állnak a Rákóczi út egyik húsvéti kirakata előtt…

A séta a járványhelyzetre tekintettel teljesen érintkezés- és találkozásmentesen végigjárható, akár otthon, a fotelből is végigkövethetjük az online felületen.

A részvétel ingyenes.

A séta a kihelyezett QR-kódokkal 2021. április 2. és 5. között érhető el, és maximum 1,5 óra alatt kényelmesen végigjárható.

A résztvevőket nyereményjátékkal is várják!
Az utolsó állomáson készített szelfiket töltsék fel a saját facebook oldalukra és kérik, hogy jelöljék a fotókat: #húsvétolókecskemét #kecskemétinemzeti hashtagekkel.
A három legtöbb szavazatot begyűjtő fotó beküldőjét, valamint az általa kiválasztott további három személyt, egy exkluzív kulisszajárásra várják a színházban.

További információk:
www.kecskemetinemzeti.hu
www.hiroskozpont.hu
facebook/Kecskeméti Nemzeti Színház
facebook/Hírös Város Turisztikai Központ

Minden kedves érdeklődőt szeretettel várnak a Szervezők!

További programokkal is várja a gyermekeket a Kecskeméti Nemzeti, hiszen a tavaszi szünetben ingyenesen megtekinthető, gyermek előadásokat tesznek közzé a youtube csatornájukon.

 

 

 

Kapcsolódó képek