menu

  • 2021.04.23.

Színházi tájékoztató a jegyekről és bérletekről

Az alábbiakban a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház közleményét közöljük a 2020/2021-es évadban vásárolt bérletekkel és jegyekkel kapcsolatban:

Egyelőre csak bizakodni tudunk, hogy mihamarabb fogadhatjuk Önöket estéről estére, a pontos nyitás időpontjáról jelen pillanatban sem tudunk még konkrét információkkal szolgálni. Szeretnénk azonban mindenkit megnyugtatni, hogy a 2020/2021-es évadban vásárolt bérletek és jegyek tulajdonosai semmiképp nem szenvednek majd kárt.

Bár több ízben közvetítettünk online előadásokat, tudjuk, hogy a személyesen átélt katarzist a legkiválóbb digitális technológiával rögzített darabok sugárzása sem pótolja. Épp ezért biztosítunk mindenkit arról, hogy az újranyitást követően a korábban megvásárolt jegyekkel és bérletekkel élőben tekinthetik majd meg azon előadásokat, amelyekre a jegyeik és bérleteik szólnak.

Hálás köszönettel tartozunk Önöknek a kitartásukért, a sok kedves üzenetért, amellyel támogatásukat fejezik ki irányunkba, ez jóleső és motiváló társulatunk számára. Amint a körülmények lehetővé teszik, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház teljes erőbedobással készül majd, hogy újra felejthetetlen pillanatokat élhessünk át együtt.

A mihamarabbi viszontlátás reményében üdvözlettel:

A Kecskeméti Nemzeti társulata

Kapcsolódó képek