Első közös tárlatával debütált Szolláth Katalin és Molnár Péter a megyei könyvtárban![]() A Katona József Könyvtár elkötelezett a helyi művészek munkájának pártolásában, ezért időszakos kiállításaival, valamint a nyilvános terekben látható képekkel igyekszik megismertetni a könyvtárlátogatókkal a kecskeméti és környékbeli alkotókat. Így kaphatott helyet Szolláth Katalin és Molnár Péter első közös, BETŰ – KÉP – VERS címet viselő tárlata a megyei könyvtár Nagytermében, melynek július 13-án tartották ünnepélyes megnyitóját. A nyitóbeszédet a nyugalmazott főiskolai docens Kriskó János tartotta, aki hosszú évek óta ismeri és figyelemmel kíséri Szolláth Katalin művészi pályáját. A közös élményekkel, emlékekkel gazdagított beszédében szó esett az alkotópáros ihletének forrásáról, mely míg a grafikusművész Szolláth Katalinnak az irodalom és a versek, addig a festő, grafikus Molnár Péternek a vízparti kavicsok, kövek, homokszemek és az írott szövegek, amely „múzsák” most bemutatott munkáikban is vissza-visszaköszönnek. Molnár Péter önmagát visszahúzódó művészként aposztrofálja, eleddig a lassú alkotás és a ritkaságszámba menő kiállításokon való részvétel jellemezte, ám mindezek az utóbbi években érzékelhető fejlődésnek indultak. Virág Ágnes művészettörténész rendezésében megalkotott kiállítás megnyitójára szép számú közönség volt kíváncsi, amely tárlat a könyvtár nyitvatartási idejében egészen augusztus 7-ig várja további érdeklődőit. A korlátozott ideig megtekinthető alkotásokon túl két képet, Szolláth Katalin „Kitérő” Csukás István Szerelmes vers című művéhez és Molnár Péter Borsószem hercegnő (részlet a rajzfilmből) című műalkotásokat az alkotók a könyvtárnak ajándékozták, melyek a KJK nyilvános tereiben lesznek megtekinthetők. Szolláth Katalin, a könyvtárnak adományozott két képe, Találkozások című pasztell és „Hazafelé” – Kecskemét, Nagykőrösi utca. Kecskemét arcai sorozat című vegyes technikával készült alkotásai évek óta könyvtárunk falait díszítik. A fotókat Fuchs Alfonz, a KJK munkatársa készítette. További képeket az ITT találnak. Kapcsolódó képek |
menu