menu

  • 2021.08.09.

Hírös7 Fesztivál

Augusztus 20-29. között rendezik meg Kecskemét legrangosabb programsorozatát, a Hírös7 Fesztivált, amely idén kapcsolódik a Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutatóhoz is.

Ezért még gazdagabb programmal készülnek, még több vendéget várnak az eseményre. A részletekről Ladányi Kovács Zoltán fesztiváligazgató elsőként a hiros.hu hírportálnak számolt be.

– Augusztus 20-án 18 órától méltó módon emlékezünk meg az államalapításról a Szent István-szobornál rendezett közös ünnepségen. Este a Kiscsillag zenekar lép fel Lovasi Andrással a Tér a térben területén felállított kisszínpadon. Mivel a rendezvénynek ez a része zenés-táncos programnak számít, kordont építünk, kizárólag védettségi igazolvánnyal lehet belépni a koncertre. Ezen kívül azonban a kistérségi kiállításon, vendéglátóhelyeken és az egyéb programokon bárki részt vehet.

A lakosság kérésére idén a tűzijáték helyett fergeteges fény-és lézershow-val készülünk. Egy kiskőrösi cég, amely Las Vegasban, egy gitár égbe vetítésével is bizonyított, hatalmas kivetítőn mutat be lélegzetelállító műsort, és óriási teljesítményű lézer pásztázza majd a főtér felett az eget. Reményeink szerint parádésabb lesz a látvány, mint a megszokott tűzijáték.

A városvezetés fontosnak tartja, hogy támogassa a vírushelyzetben ínséges időket megélt helyi zenekarokat, ezért esténként 20.30 órától ők szórakoztatják majd a fesztivál közönségét. Fellép többek között a Penge Benge Jazz Band és a Bohémok, de lesz latin táncest is. Az élő zene után ismert dj-k garantálják a jó hangulatot egészen éjfélig.

Augusztus 21-én különleges családi programokkal készülünk. Sok minden más mellett lesz többek között reformkori divatbemutató, kíntornászok, bábszínház, babakocsis felvonulás, és természetesen nem maradhat el a Mózeskosár körbejár című hagyományos rendezvény sem. Ez lesz a gólyák napja is, játékos vetélkedő keretében ismerhetik meg városunkat a Neumann János Egyetem elsősei.

Pénteken felépítjük a fesztivál nagyszínpadát, amelynek a Városháza felújítása miatt a Kálvin tér ad otthont. Augusztus 27-én Zséda, 28-án a Blahalouisiana, 29-én, vasárnap pedig az Irie Maffia ad koncertet.

Idén is jól megférnek majd egymás mellett a Hírös7 New Generation és a Hírös7 Klasszikus programjai. Utóbbiak közül kiemelném a Kecskemét a templomok városa rendezvénysorozatot. A főtér négy templomában hallhatnak különleges koncerteket a komoly zene szerelmesei.
Bízunk abban, hogy a fiatalok, az idősebbek, a kecskemétiek és az ideérkező vendégek is megtalálják számításaikat a fesztiválon, és jó hangulatban, együtt búcsúztathatjuk el az idei nyarat – fogalmazott Ladányi Kovács Zoltán.

Kecskemét és a kistérség települései egymásra vannak utalva, hiszen számos problémát – a közlekedés, az infrastruktúra fejlesztését, az oktatást, a hulladékgazdálkodást – közösen tudjuk megoldani. A térség kulturális kapcsolatai nagyon erősek, Kecskemét legnagyobb hagyományú fesztiválján évről-évre láthatóvá válnak ezek a kapcsolódási pontok. A rendezvénysorozat alkalmat kínál arra, hogy bemutassuk Kecskemét és a kistérség településeinek értékeit, tradícióit. Ez az összetartozás a Hírös7 egyik legfőbb üzenete – emelte ki Szeberényi Gyula Tamás alpolgármester.

Íme a részletes programterv:

Augusztus 20. péntek Szent István ünnepe

16:00 Tematikus DJ háttérzene, – Tér a térben

17:00 TérZene (Kecskeméti Szimfonikusok) – Tér a térben

18:00 Ünnepség, – Szent István szobor

19:00 Templomok városa A. Caldara: Szt István, Magyarország királya oratórium (Savaria Barokk Zenekar, énekes szólisták, Németh Pál), – Barátok temploma

20:30 Kiscsillag, – Tér a térben

22:00 Ünnepi Laser Show

22:00 – 24:00 DJ Pénzes, – Tér a térben

 

Augusztus 21. szombat

16:00 Tengeri Attila gyermek műsora, – Tér a térben

17:00 – 17:30 Babakocsis felvonulás (indulás a Katona József színház elől)

17:30 – 18:00 Díjátadások, – Tér a térben

18:00 Divatbemutató – Református iskola előtt

19:00 Ciróka Bábszínház előadása, – Tér a térben

20:45 Penge Benge Jazz Band, – Tér a térben

22:15 – 24:00 DJ Vasovszki, – Tér a térben

 

Augusztus 22. vasárnap

16:00 Tematikus DJ háttérzene, – Tér a térben

19:00 H-turul, – Tér a térben

20:30 Beatang Rock Band, – Tér a térben

22:00 – 24:00 Ordiman, Tér a térben

 

Augusztus 23. hétfő

16:00 Tematikus DJ háttérzene

18:00 Jacuzzi, – Tér a térben

20:30 Soul Blaster, – Tér a térben

22:00 – 24:00 Olasz Meló, – Tér a térben

 

Augusztus 24. kedd

16:00 Tematikus DJ háttérzene, – Tér a térben

18:00 Molnár Gitár Band, – Tér a térben

19:30 Policity, – Tér a térben

20:40 Resti Kornél, – Tér a térben

22:00 – 24:00 Akusztikus Élő DJ Show, – Tér a térben

 

Augusztus 25. szerda

16:00 Tematikus DJ háttérzene, – Tér a térben

17:00 – 19:00 Kistérségi Gálaműsor, – Tér a térben

20:30 Blues Donkeys, – Tér a térben

22:00 – 24:00 Akusztikus Élő DJ Show, DJ Pénzessel, Tér a térben

 

Augusztus 26. csütörtök

16:00 Tematikus DJ háttérzene – Tér a térben

18:00 Vasvarjú – Tér a térben

19:00 Templomok városa koncert, Református templom

20:30 Milagro, – Tér a térben

22:00 – 23:00 A Gozar – Tér a térben

23:00 – 24:00 DJ Show (Póczonyi Zsolt), – Tér a térben

 

Augusztus 27. péntek

16:00 Tematikus DJ háttérzene – Tér a térben

18:00 Kis türelmet, – Tér a térben

19:00 Templomok városa Haydn: Megváltónk hét utolsó szava a kereszten HOB. XX:2 Határon Túli Zenekar, Purcell kórus, Erdei Péter vezényletével, – Nagytemplom

20:30 Nova Prospect, – Tér a térben

22:30 – 24:00 , Zséda – Életben maradni – Kálvin tér nagyszínpad

Augusztus 28. szombat

16:00 Tematikus DJ háttérzene, – Tér a térben

19:00 Templomok városa, Szent Efrém Férfikar, – Evangélikus templom

20:30 Kilele Swing Cats, – Tér a térben

22:30 – 24:00 Blahalousiana, – Kálvin tér nagyszínpad

Augusztus 29. vasárnap

16:00 Tematikus DJ háttérzene, – Kálvin tér nagyszínpad

19:00 Kecskeméti zenekar, – Kálvin tér nagyszínpad

20:30 A Láma Dalai, – Tér a térben

22:30 – 24:00 Irie Maffia – Kálvin tér nagyszínpad

A program változtatásának jogát a Szervező Bizottság fenntartja!

Forrás: hiros.hu

Kapcsolódó képek