Szávoszt Katalin életmű adományozásaTRANSCENDO – Szávoszt Katalin, Ferenczy Noémi-díjas keramikus művész életmű adománya a Kecskeméti Katona József Múzeumnak Kecskeméti Katona József Múzeum Cifrapalota Kiállítóhelye Óriási megtiszteltetés érte a Kecskeméti Katona József Múzeumot, hiszen Szávoszt Katalin Ferenczy Noémi-díjas és Gádor-díjas keramikusművész, az életművét magas szinten reprezentáló, 81 tételből (117 darabból) álló műtárgyegyüttest adományozott a Kecskeméti Katona József Múzeumnak. Ezt az adományt, pontosabban annak jelentős részét az október 24-én záródó TRANSCENDO című tárlaton mutatták be. (A most be nem mutatott alkotások közé tartozik például a 2006-ban keletkezett Világvallások c. sorozata is, melyet az egyik keresztény ikonográfiai vendégkiállításukon szerepeltethetnek majd először nagyközönség előtt.) A bő fél évszázadot átfogó anyagban, mely az 1967-es diplomamunkájának egy elemétől (mázas porcelánból készült plasztikus falburkolat) egészen egy 2020-ban született grafikai kompozícióig (Körtés csendélet) terjed, szinte minden korszaka, rá jellemző tematika, anyag, illetve technika is képviseltetve van. Szávoszt Katalin adományának hivatalos és ünnepélyes szerződésaláírásra szombat délután 15 órakor került sor a Cifrapalota Pávás termében. Egy életmű múzeumban való elhelyezése mindig garancia arra, hogy az adott művek szakértő kezekben, méltó bánásmódban részesüljenek és épségben megőrződjenek a jövő műkedvelő közönsége és kutatói számára. A művésznő sok-sok szállal kötődik a hírös városhoz, baráti, szakmai, családi kötelékek és emlékek fűzik Kecskeméthez. Mindamellett az ország egyik legjelentősebb képző- és iparművészeti gyűjteménye is komoly vonzerő volt a számára, ahol kiemelt figyelmet szentelnek a keresztény tartalmú alkotásokon túl a kortárs iparművészetre, így elsősorban a Kecskeméten is jelen lévő kerámiára, zománcra és textilre. A szerződés aláírása után kötetlen beszélgetés zajlott, melynek során a művésznőt a kiállítás két kurátora, ifj. Gyergyádesz László művészettörténész, a képzőművészeti osztály vezetője, valamint Osztényi Éva, művészettörténész muzeológus kérdezte az életművéről, kecskeméti kötődéseiről, alkotói korszakairól, s az ezek folyamán született alkotásairól. A kiállítás még október 24-ig megtekinthető a Cifrapalotában, keddtől vasárnapig 10–17 óráig.
Kecskeméti Katona József Múzeum
Kapcsolódó képek |
menu