Ismét fókuszban a kecskeméti időskorúakA Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság vagyonvédelmi szakelőadója a 60 év felettieknek adott hasznos tanácsokat az áldozattá válás megelőzése érdekében. A Falugondnokok Duna-Tisza Közi Egyesülete ügyvezetőjének felkérése alapján a megyei főkapitányság bűnmegelőzési munkatársa tartott előadást 2021. november 2-án a Bács-Kiskun Megyei Katona József Könyvtárban. A Nyugdíjas Könyvbarátok Klubja tagjai részére szervezett előadáson a rendőrség képviselője az időseket leginkább érintő veszélyekről beszélgetett az érdeklődőkkel. Tanács László c. r. őrnagy – az aktualitások szerinti távolságtartás figyelembevételével – az internetes csalásokról, az úgynevezett „unokázós” csalók elkövetési módszereiről, a betöréses lopások megelőzéséről, árubemutatók során megvalósuló csalásokról, a kerékpárok védelemről, és az ingatlanok tulajdonjogával való visszaélések kivédésének lehetőségeiről beszélt az nyugdíjas könyvbarátoknak. A szakelőadó felhívta a figyelmet a megelőzés fontosságára, az áldozattá válás elkerülésére. A résztvevők az előadáson kapott hasznos információk mellett különböző biztonságtechnikai eszközökkel térhettek haza, melyet a Falugondnokok Duna-Tisza Közi Egyesülete biztosított a megjelentek számára. Forrás: police.hu Kapcsolódó képek |
menu