menu

  • 2021.11.22.

Első a biztonság a Kecskeméti Nemzeti Színházban

Péntek este ismét premiert tartottak a Kecskeméti Katona József Színházban: a Leonce és Léna című darabot mutatták be.

Kovács Lehel első kőszínházi rendezése, Büchner Leonce és Léna című, páratlan finomságú vígjátéka a Ruszt József Stúdiószínházban látható november 19-től. Kovács Lehelt színművészként többek közt a Drága örökösök és az Aranyélet című televíziós sorozatokból, illetve a Made in Hungária vagy a Kincsem című filmből már jól ismerhetik a nézők.

Ebben az előadásban mutatkozik be Hartai Petra (Léna) és Gyuriska János (Valerio) a kecskeméti közönség előtt. A további főbb szerepekben Hegedűs Zoltán (Péter), Szemenyei János (Leonce herceg) és Horváth Alexandra (Rosetta) látható.

A történet fiatal főszereplői be akarják maguknak bizonyítani, hogy többek egyszerű báboknál, akik mások által előírt szabályok szerint élnek, de rá kell döbbenniük, hogy a világ rendje alól ők sem kivételek, és folytatniuk kell az örök színjátékot.

A produkció egyik különlegessége az élő zene – a darab zeneszerzője Krisztik Csaba.

A Leonce és Léna című színmű a felnőtt 5+1-es bérlethez választható kisszínházi előadásként, de jegyek ugyancsak kaphatók rá a színház jegypénztáraiban, valamint online.

Fotó: Kaszner Nikolett

A színház mindent megtesz nézőik biztonsága érdekében!

A vírushelyzettel kapcsolatos, hatályban lévő intézkedéseik a következők:

  • A Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház minden játszóhelyén kötelező az orrot és a szájat eltakaró maszk használata.
  • Védettségi igazolvány továbbra sem szükséges a belépéshez.
  • Cseke Péter igazgató úr saját hatáskörében elrendelte a kötelező testhőmérséklet-mérést az épületbe való belépéskor. Emiatt kérik, a megszokottól korábban érkezzenek az előadásokra!
  • A légsterilizáló készülékek továbbra is működnek, illetve munkatársaik az előadások előtt, szünetében és után alapos fertőtlenítést végeznek a nézőtéren és a közönségforgalmi helyeken.
  • Kérik, használják a kihelyezett kézfertőtlenítő automatákat!

Vigyázzunk egymásra!

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház

Kapcsolódó képek