Asztalitenisz eredményekFérfi NB-2. Dél – Keleti csoport csapatbajnoki mérkőzés. 8. forduló: HED-LAND Sportcsarnok SE II. (Mezőberény) – Kecskeméti Spartacus Sportkör és Közösségi Tér 2021.11.28. Mezőberény, Martinovics u. 25. 14 óra 8. fordulóban Mezőberény csapatához utazott a kecskeméti csapat. HED-LAND játékosai eddig minden mérkőzésüket megnyerték és vezetik az NB-2. táblázatot. A párosok küzdelméből még sikerült a döntetlent tartani. Az egyéni első körben Pávicsnak sikerült nyernie. A második körben minden mérkőzést a Mezőberény versenyzői nyertek. A harmadikban Polónyi és Pávics nyerni tudott Jádi nagy csatában veszített. A győzelem így a hazai csapatnak sikerült. A negyedik körben Pávicsnak sikerült nyernie a többiek szoros szetteket játszva alul maradtak. Végeredmény 13/5. HED-LAND Sportcsarnok SE II. (Mezőberény) csapatának. Fodor Miklós edző: „Csapatunk dicséretét kell elsősorban megemlíteni, hiszen az hogy a 8. fordulóban arról kell beszélnünk, hogy a bajnokságrangadóját játszottuk Mezőberényben. Pávics Péter ezen a mérkőzésen is vezéregyénisége volt csapatunknak. Polónyi Nóra tisztességesen helyt állt és győzelmével igazolta, hogy nem lehet félvállról venni az ellenfeleknek. Jádi szoros mérkőzéseket játszott, de most nem sikerült a győzelem. Gyetvainak sikerült megszorongatni a rutinos Mezőberényi versenyzőket. Megérdemelt győzelmet könyvelhetett el Mezőberény. Gratulálok a csapatunknak a küzdelmes mérkőzéshez. Végeredmény: HED-LAND Sportcsarnok SE II.(Mezőberény) – Kecskeméti Spartacus Sportkör és Közösségi Tér 13/5 Győztesek Kspari: Pávics Péter 4/3, Polónyi Nóra 4/1, Gyetvai Ákos 4/0, Jádi Dominik 4/0, Páros: Pávics – Polónyi 1/1, Gyetvai – Jádi 1/0 Győztesek: HED-LAND Sportcsarnok SE II.(Mezőberény) Nagy Bence Márk 4/4, Lele Viktor 4/3, Molnár Levente László 4/3, Csetle Zoltán 4/2.
Kapcsolódó képek |
menu